"2. Nem próbálják megváltoztatni azokat, akik nem kérnek a segítségükből
Mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, aki nem találja a kiutat a napi mókuskerékből, vagy éppen egyre mélyebben gázol bele a gödörbe. Sokunk szeretne rajtuk segíteni, szeretné kihúzni őket az árokból.
De ezek az emberek nagyrészt nem kérnek a segítségünkből, úgy gondolják, hogy ők mindent tudnak, vagy egyszerűen makacsságból elfordulnak segítő szándékunk elől. Elutasítanak, felhúzzák a falat. El kell fogadnunk, hogy nem tehetjük jobbá senki életét, ha ő nem kér a támogatásunkból. Csak az időnket és energiánkat fecséreljük el rájuk, és rosszabb esetben még a köztünk lévő kapcsolatot is megrontjuk ezekkel a próbálkozásokkal."
Vizsgáljuk meg először is, hogy miért érzünk késztetést arra, hogy megváltoztassunk másokat? Az egyik ok, ami egyben a legfontosabb is, az, hogy amíg mások problémáival foglalkozunk, addig sem kell a magunkkal törődnünk, márpedig mások dolgába beleokoskodni, és mások életében észrevenni és kijavítani a hibákat sokkal könnyebb és néha élvezetesebb, vagy mondjuk úgy, fájdalommentesebb, mint a saját problémáinkra koncentrálni.
A spiritualitásban viszont a definíció szerint csak az tud segíteni másoknak kikeveredni az anyagi lét körforgásából, aki saját maga már partot ért. vagyis az önmagvalósítás elsőrendűbb fontosságú, mint valaki más megvalósítása. tehát meg kell tanulnunk a saját céljainkra és feladatainkra koncentrálni, és ha elértünk valamit, akkor az életünk példaként állhat mások előtt, akik szintén inspirációt éreznek a saját életük fejlesztésére, az önmagvalósításra.
Tehát a kényszeres segíteni akarás sokszor a befelé fordulás képességének hiányából fakad. A másik ok az egó lehet, melyet ráadásuk sokszor inkompetencia is kísér. Vagyis meg vagyunk róla győződve, hogy jobban tudjuk a másiknál, hogy mit kellene tennie, de a valóságban nem értünk hozzá. Ilyenkor pontosan a saját életünkben marad el a megvalósított példa arra, amit másoknak tanítani próbálunk. Ahogy mondani szokták: aki tudja, az csinálja, aki nem tudja, az pedig tanítja.
Az egó félretételének és az alázatnak az egyik megnyilvánulása az, hogy nem erőltetjük rá a segítő szándékunkat arra, aki nem kér belőle.
Lépjünk tovább: Tegyük fel, hogy valóban kompetensen képesek lennénk segíteni valakinek a problémáján, és azt valóban nem bántó, hanem őszinte módon tesszük. Az illető mégis elutasítja a szívből jövő segítséget. Miért?
Az első válasz, ami a legnagyobb akadály abban az esetben is, ha például nekünk akarna valaki segíteni,d e nem vagyunk hajlandóak elfogadni, az egó. Az illető úgy véli, hogy nem szorul segítségre, és a másik csak zaklatni akarja, vagy olyan dologra próbálja rávenni, amit ő nem akar.
Egy következő lépés lehet az, amikor az illető belátja, hogy a tanácsunknak valóban hasznát venné, de nincs lelki ereje vagy motivációja megfogadni. Ilyen esetben valóban energiapazarlás, ha nem szállunk le róla. ha nincs motivációja a változásra, akkor úgysem fogja megtenni a szükséges erőfeszítést.
Sok esetben pedig az a probléma, hogy az illető nem érez megfelelő bizalmat, vagy nincs olyan tekintélyünk a szemében, hogy komolyan vegye a tanácsunkat, még akkor sem, ha az egyébként teljesen helytálló. Ezt sem lehet erőltetni. A segítő szakmák, mint az orvos, terapeuta, spirituális oktató vagy bármi, mindig bizalmi alapúak, és a bizalom önkéntes. Nem tudjuk kierőltetni a másikból. A végkövetkeztetés tehát: ne akarjunk ott segíteni, ahol nem kérnek a segítségünkből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése