"A jóga a hangra nem csak hallható megnyilvánulásában tekint, hanem négy különböző szinten. Csak a negyedik szint, a vaikhárí az, amit általában hangként írnánk le, ami a hallható hangot és a hallható tartományon kívül eső hangot, például a denevérek üzeneteit jelenti. A hang harmadik szintjét madhjamának nevezik, és ebbe tartoznak a finomabb hangok, a mantrák. A második szint, a pasjanti, a szent Óm szótag, vagyis az a hang, melyből az összes többi hang és az ősrobbanás is létrejött. A hang elsődleges szintje, a pará az örök szint, melyből az ősrobbanás megnyilvánult, és amelybe ismét beleolvad az univerzum az idő végén. Ezt az őshangot szanszkrit nyelven sabda brahmannak, az isteni szándéknak és potenciálnak nevezik. A Biblia a következőt mondja a pará hangról: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.” (János 1.1) A hang tudományát részletesebben az „Ashtanga-jóga: a középhaladó sorozat” című könyvemben tárgyaltam.
A
hangérzék megkötése céljából egyszerűen megnöveljük a
bídzsáksarák
számát csakránként, de számos más lehetőség is van:
- Ha már elegendő tő-mantrát adtunk hozzá mindegyik csakrához, akkor egy idő múlva átválthatunk az ísta mantránk ismétlésére. Az ísta mantra Istennek ahhoz a formájához szóló mantra, melyet imádunk. Ezzel kapcsolatban a 14. fejezetben adunk majd példákat.
- Amikor már az ísta mantra is rövid lett, mert annyira sikerült meghosszabbítani a légzésünket, átválthatunk összetettebb mantrákra, például a 24 szótagból álló gájatrí mantrára, Óm bhúr bhurvar shvah tat szavitur varénjam bhargó dévaszja dhímahi dhijó jó nah pracsódaját. Ez egy nagyon erőteljes mantra, és ahhoz, hogy mindegyik csakrába bele tudjuk mondani, nagyon magas szintre kell fejleszteni a képességeinket.
- Egy másik módszer, amit a jógik a mantra-hanghullámok iránti érzékenység fejlesztésére használnak, a fülek betapasztása méhviasszal vagy vattával. Ezáltal kizárhatjuk a környezeti hanghatásokat és jobban tudunk koncentrálni a mantrákra. Ezt a módszert gyakran használják a nádánuszandhána jóga nevű módszerben, melyben a jógi a belső hangra koncentrál.
- A fülek elzárásának másik módja a jóní-múdrá. Ezt a múdrát Gheranda Risi is felsorolja a szamádhi elérésének hat módja között (Gheranda szamhitá, 7.7-8). A jóní múdrában a hüvelykujjainkkal zárjuk el a fülünket, a mutatóujjainkkal a szemeinket, a középső ujjainkkal az orrnyílásokat, a gyűrűs és kisujjunkkal pedig a szánkat. Ezek után a kumbhaka közben a belső hangot hallgatjuk. Ezt a múdrát sanmukhí múdrának is nevezik, ami „hat arcot” jelent, a hat csakrára utalva ezzel. Ezt a múdrát is arra használjuk, hogy a hat csakrán meditáljunk a kumbhaka közben, és kizárjunk minden érzékszervi ingert.
- Bezárhatjuk a füleinket és a zümmögő méhecske hangját is létrehozhatjuk. Ez egy másik erőteljes hang-technika, melyet Gheranda szintén a szamádhi eléréséhez vezető egyik útnak tekint, és bhramarí múdrának nevezik (Gheranda szamhitá, 7.7-8). Bizonyos szövegek bhramarí pránájámaként említik, de ez csak akkor van így, ha kumbhakával együtt gyakoroljuk. Ha kumbhaka nélkül végezzük, akkor bhramarí múdrá. Ebben a múdrában összehúzzuk a torkunkat, és utána gyorsan beszívjuk a levegőt. Ezt azonban máshogy tesszük, mint uddzsájí közben, mivel itt használjuk a hangszálakat, és az „ng” hangot (az anuszvárát) hozzuk létre. Ez úgy hangzik, mintha a „gong” szó végét elnyújtanánk és sokáig zengetnénk. Kilégzésnél is ugyanezt tesszük, de ehhez sokkal kevesebb levegőre van szükség, és ezért sokkal tovább tudjuk nyújtani a hangot. A belégzés közben létrehozott hangot a hím méhecske hangjának nevezik, míg a kilégzés közben létrehozott hangot a nőstény méh hangjának. Úgy látszik, hogy a hímek hangja tompább, mint a nőstény méheké. Ez lehet, hogy amiatt van, hogy a nőstények végzik el az összes nehéz munkát, míg a hímek gyakorlatilag csak hereként funkcionálnak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése