2017. június 18., vasárnap

A kraukacsászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Kraukacsászana B: Itt még egy lépéssel továbbmegyünk, mint az A pozícióban. Miután abba teljesen bele tudtunk lazulni, elkezdjük kiegyenesíteni a bal lábunkat a négyfejű combizom aktiválásával. Természetesen addig megyünk hátra, ameddig a derék és a csípő nyitottsága engedi, ezt a pózt sem szabad erőltetni. Ha sikerült teljesen kiegyenesíteni a bal lábunkat, akkor a lábfejünk leérkezik a talajra, és a legjobban tesszük, ha megpróbálunk teljesen belelazulni a pózba. Elképzelhető, hogy ezt éveken keresztüli kitartó gyakorlással fogjuk tudni csak elérni, de nem szabad erőltetni és siettetni, mert komoly sérüléseket szerezhetünk a pózban.

Rávezető változatok

A kraukacsászana rávezető pózai közül a legfontosabb a hanumánászana, illetve annak a rávezető változatai. A második rávezető póz a natarádzsászana. Tételezzük fel, hogy mindkét térdünket és a karokat is teljesen ki tudjuk egyenesíteni a natarádzsászanában, ebben az esetben esélyesebb, hogy sikerül végrehajtani a kraukacsászana B-t.

A kraukacsászana A pozícióhoz a natarádzsászanában igyekezzünk a talpunkra helyezni a fejünket, illetve tegyük ugyanezt az ékapáda-rádzsakapótászanában. Könnyített változatként használhatunk egy jógaövet a bokánk köré csavarva. Ez az A és a B póz gyakorlásához is jó lehetőséget ad. Az öv rövidebbre fogásával tudunk haladni a végső póz felé.

Egészségügyi hatások

Nyújtja és erősíti a combhajlítókat, a combokat és a csípő körüli izmokat
Serkenti a hasi szervek működését és javítja a funkciójukat
Nyitja a csípőt
Leföldel és stabilitást ad
Csökkenti a váta túlsúlyát
Csökkenti a puffadást, gázképződést és székrekedést
Felszabadítja a csípőben, lábban és a gáttájékon megrekedt érzelmeket
Hasznos lehet ülőideg-gyulladásnál
Táplálja a nemi szerveket
Nyitja és lazítja a vállakat
Felébreszti a múládhára csakrát
Fejleszti a bátorságot, erőt és odaadást
Kedvező hatású a húgyúti betegségekre


Ellenjavallatok: a combhajlítók és a csípők sérülése, lágyéksérv, deréktáji panaszok, terhesség, menstruáció.

Nincsenek megjegyzések: