2019. december 27., péntek

A kétéltű tudat 1. rész

Újabb rész Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:

"3. Kétéltű tudat
A tudat harmadik rétegének, a kétéltű tudatnak a béka a totemállata. A béka testvériségének kultusza mindenhol jelen volt Észak- és Dél-Amerikában. A régészeti leletek szerint ez a testvériség már Kr.e. 1200-ban is létezett. A béka szimbolikus kapcsolatban állt Tlaloccal, az eső istenével, de a sokkal régebbi Orayonával is, azokkal az istenekkel, akik elhozták a civilizációt az emberiség számára.
Az első módszer e tudati szféra megtapasztalásához a tarkónk ütögetése, amivel a kisagyat (cerebellum) tudjuk stimulálni, ahogy korábban említettük.
A második módszerben felvesszük a béka-pozíciót, és utána a testünk minden részéből béka-hangokat igyekszünk előhozni. A hangot tíz szinten lehet megszólaltatni: a hasban, a gyomorban, a mellkasban, a torokban, a szájban, a nyelvvel, a szájpadlással, a fogainkkal, az ajkainkkal és az orrunkkal. Mindezen a tíz helyen létre kell hozni a béka brekegését, és így megtapasztalni a béka létezését fizikailag, pszichésen és asztrálisan. Ehhez fontos, hogy felvegyük a béka guggoló helyzetét, és finoman hintázzunk előre-hátra, miközben úszó mozdulatokat végzünk a karjainkkal. Minden alkalommal, amikor a kezeink összeérnek, tapsikolunk a tenyereinkkel. A kismedencéből kell mozogni, ami által az első csakra energiája, a libidó felszabadul. Ezt addig kell folytatni, amíg nem érezzük a melegség megjelenését, száraz meleget, ami elönti a testünket. Ez egy finom rezgés, ami az ujjaink végéig, az orrunk hegyéig és az ajkainkig hatol. Amikor ezt megérezzük, igyekezzünk feltölteni a belső szerveinket ezzel a melegséggel. Addig kell fokozni a hőérzetet, amíg sugárzóvá és zsibbasztóvá nem válik. Ekkor érezzük, ahogyan a melegség elárasztja az agyunkat, ahol felszabadulnak a libidó energiái.
Ez egy hatalmas erő, olyan, mint a magasfeszültség. Ez az erő mindenütt jelen van, az egész univerzumban, az összes anyagban, az összes élőlényben, és kapcsolatban áll a teljes Teremtéssel, és annak összes erőjével és energiájával. Tudjuk, hogy ez az erő hozza létre az élő sejteket és az energiát az anyagból, de itt mindkettőt megtapasztalhatjuk saját magunkon belül."
Megjegyzés: az Orayona istenekkel kapcsolatban semmilyen információra nem sikerült bukkannom. Feltételezhetjük esetleg, hogy az Orion-csillagképből érkező jövevényekre utalhat, melyet több ősi kultúra is ismert.
-->

Nincsenek megjegyzések: