2019. december 11., szerda

Odin szeme

Megkaptam a huszonegyedik szimbólumot is Odintól, melynek a neve: Auga, vagyis szem. Mondhatnánk úgy is, hogy Odin szeme, mert azt a látást lehet elsajátítani vele, ahogyan Odin látja a világ történéseit a kilenc világban a hollói, Huginn és Muninn szemin keresztül. Egy kezelés közben kaptam ezt a szimbólumot, és utána egy külön utazással elmentem Odinhoz, hogy pontosan megmutassa a használatát. A szimbólum egy négyzetből áll, azon belül egy kör található, a körön belül egy háromszög (mindegyik érintkezik belülről a másikkal, és az ábra közepén egy pont található. Ez a szimbólum abban van a segítségünkre, hogy a látásunkat különböző szinteken tudjuk alkalmazni. A négyzet a fizikai, anyagi szinten, a Középső Világban történő dolgok látást segíti. Persze nem csak azt láthatjuk, ami közvetlenül a szemünk előtt van, hanem azt is, ami térben vagy időben távol van tőlünk, de úgy látjuk, mintha személyesen ott lennénk. A négyzet négy oldala az Őselemeket (Föld, Víz, Tűz, Levegő), a fő égtájakat, a négy évszakot, és az Ősöket, a Tanítókat, a Növények és az Állatok szellemeit képviseli. 

A látás következő szintje a mentális látás, melyet a háromszög képvisel. A háromszög három oldala a különböző hármasságokat képviseli, például a teremtés/fenntartás/pusztítás, múlt/jelen/jövő, három minőség (szenvedély/jóság/sötétség vagy aktivitás/egyensúly/passzivitás), az Apa/Anya/Gyermek, Nap/Hold/Föld vagy Fény/Félárnyék/Sötétség/, Jobb/közép/Bal stb. 

A harmadik szint az intellektuális látás, melyben már túllépünk a minősítéseken és a megkülönböztetéseken, mindennek az eredeti funkcióját, valóságát, természetét látjuk. Ezt jelképezi a kör, mivel a kör örökké tud tágulni, és egyre többet tud befogadni abból, amit eddig az Énen kívül állónak tekintett. 

A látás negyedik szintje a spirituális látás, és ezt a pont képviseli, mely egyben Odin szeme is. Mindegy, hogy a pontot egy tér és kiterjedés nélküli dolognak veszed, vagy pedig megérted, hogy a ponton keresztül Mindenhez tudsz kapcsolódni, ugyanúgy megkapod a megtapasztalást. Vagyis mindegy, hogy a pontot Odin jobb szemének tekinted, melyet odaadott Mímirnek, hogy ihasson a bölcsesség kútjából, és szert tegyen a kozmikus tudásra; vagy Odin megmaradt bal szeme íriszének tekinted, mely ugyanúgy fekete, és azt jelképezi, hogy amit Odin lát, és szavakkal elmondhatatlan, azt le tudja fordítani a hétköznapi ember nyelvére is. A sámán is hasonlóképpen lefordítja, interpretálja a látomásait annak számára, akinek érdekében utazott, hogy az bele tudja integrálni az információt az életébe. Soós Jóska is hasonló geometriai ábrákat rendelt a látás négy szintjéhez, úgy látszik, nem véletlenül. 

Odin az arcomra rajzolta a szimbólumot. Itt látjátok, hogyan nézett ki. A rúna, amit adott barna színű volt, és rajta arannyal jelentek meg a vonalak. A fenti képen Odin szemének stilizált ábrája látható. A két holló egy csúcsára állított négyzethez hasonlít némileg, A szem írisze kerek, és benne a triquetra jele nagyjából kiadja a háromszöget. megköszöntem Odinnak a szimbólumot, és mindjárt ki is próbáltam, egy ismerős szellemmel kapcsolatban érdeklődtem, és mindent megtudtam róla, ami érdekelt. Az alsó- és felső világbeli szellemi lények általában őszintébben kommunikálnak és megmutatják magukat, amikor kapcsolatba lépünk velük, viszont a középső világbeli szellemek előszeretettel bújnak álruhába, és adnak át hangzatos tanításokat, amit maguk sem éltek meg valójában, vagy éppen igyekszenek átverni bennünket és felhasználni a saját céljukra. Ilyenkor is jól jöhet ez a szimbólum, feltéve, ha félre tudjuk tenni a saját kondicionáltságunkat is a különböző szinteken, és tárgyilagosan befogadni azt, amit látunk. 

Nincsenek megjegyzések: