"4.19. na tat-szvábhászam drisjatvát na – nem; tat – az; szvábhászam – önmagában ragyogó; drisjatvát – a látott természete miatt.
Az elme nem rendelkezik a tudatosság fényével, mivel a látott természetével rendelkezik.
A tudatot látónak, drastának is nevezik. Azért nevezik így, mert tiszta, tartalom és tulajdonságok nélküli tudatosság. Ezt fontos megérteni. Ha a tudat rendelkezne jellemvonásokkal, személyiséggel, múlttal, satöbbi, akkor nem lehetne folyamatosan tudatos az elme tartalmáról. A jellemvonások, személyiség, emlékezet és az egó vakfoltoknak felelnek meg az elmeműködésünkben. Mivel van egy bizonyos emlékünk valamiről, ez minden új benyomást meg fog színezni. Ezt a hétköznapi életben is tapasztaljuk, ahol a dolgok hajlamosak az előzőleg megszerzett hiedelmeknek megfelelően megnyilvánulni. Ha megváltoztatjuk a hiedelem-rendszerünket, a világ hirtelen másképpen fog kinézni. Ha bizonyos dolgok nem illenek bele a hiedelemrendszerünkbe, hajlamosak vagyunk kiszelektálni őket, vagy nem tudomást venni róluk.
Például egy szexista hajlamos nem észrevenni a nők által elért eredményeket vagy teljesítményt; míg egy rasszista hajlamos nem észrevenni a színesbőrű emberek nagy kulturális eredményeit. Más szavakkal, az elme puszta természete, minden tartalmával együtt, akadályozza a teljes tudatosságot. Abból a tényből, hogy a tudat folyamatosan tudatában van az elmének, tudjuk, hogy tartalom nélküli és tiszta. Ha rendelkezne más tartalommal a tudatosságon felül, akkor ez a tartalom megakadályozná az elmével kapcsolatos folyamatos tudatosságában.
Az a tény, hogy a tudat tiszta tudatosság, azt is jelenti, hogy nem tudjuk közvetlenül megfigyelni. A tudatot egy belső utazás által ismerjük meg, miközben lényegtelenként és átmenetiként utasítunk vissza mindent, amit meg tudunk figyelni.
Tudjuk, hogy nem vagyunk azonosak a testtel, mivel meg tudjuk figyelni. Megfigyelhető, tehát egy külső tárgy. Ugyanez igaz az elmével kapcsolatban is. Mivel kényelmesen hátra tudunk dőlni, és meg tudjuk figyelni az elmét minden kiterjedésében, mint egy TV-műsort, tudjuk, hogy az elme egy tárgy és egy külső elem. Egy még mélyebb réteg figyeli meg, ami a tudat, vagyis a látó. Ez a látó nem látható, máskülönben saját maga is tárggyá válna, és egy még mélyebb réteget kellene keresnünk.
Bár közvetlenül nem tudjuk érzékelni a látót, meg tudunk állapodni a természetében, amelyet „igazságnak” vagy „természetes állapotnak” nevezünk. Ha feladjuk a külső kivetítés mesterséges folyamatát, akkor eljuthatunk a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhihoz. A látottal való hamis azonosság feladása azt jelenti, hogy feladjuk az azonosítást az egoikus test-elme képződménnyel. Az a tény, hogy feladhatjuk ezt az azonosítást, ahogyan számos mester megmutatta, csak azért lehetséges, mert nem a test/elme vagyunk.
Az ilyen gondolatok létezése, hogy „Az elmém megőrjít”, és „Megváltoztattam az elmémet” arra utal, hogy van egy mélyebb réteg, ami birtokolja, és működteti az elmét, és rajta kívül helyezkedik el. Ez a réteg a tudatosság. Ha a tudatosság az elmében lenne, akkor szinte olyanok volnánk, mint egy állat: csak a külvilágról lennénk tudatosak, és egész nap csak a késztetéseinket és ösztöneinket követnénk, anélkül, hogy elgondolkodnánk a viselkedésünkön. A „szinte” kifejezést azért használtam itt, mert az állatok nem teljesen ezt a mintát követik. Amikor azonban egy másik embernek azt mondjuk, hogy „Úgy viselkedsz, mint egy állat”, arra utalunk, hogy öntudatlanul cselekszik, mintha a tudatosság az elméjén belül helyezkedne el, és nem mélyebben, és hogy nem képes megfigyelni önmagát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése