A pillanatnyiság doktrínája

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.20. éka-szamajé csóbhajánavadháranam

éka-szamajé – egyidejűleg; csa – és; ubhaja – mindkettő; anavadháranam – nem felfogható.

És nem tudjuk egyidejűleg felfogni az elmét és a külső tárgyakat.

Ez a szútra egy másik buddhista doktrína cáfolatára irányul, a buddhista nihilisták (súnjavádík) által hangoztatott pillanatnyiság doktrínájára. Ők nem csak hogy tagadják az anyag létezését, mint ahogyan az idealisták teszik, vagy az elme létezését, ahogyan a materialisták teszik, hanem mindkettő létezését tagadják. A súnjavádík szerint sem az elme, sem az anyag nem rendelkezik önálló léttel.

Emlékezzünk vissza arra, hogy a jóga és a szánkhja mindkettő különálló létezését elfogadja. A nihilisták szerint, az elme, az anyag, és az önvaló, melyet szintén tagadnak, csupán pillanatnyilag felmerülő gondolatok. Amikor az anyag és az elme gondolata szertefoszlik, a létezésük is megszűnik. A súnjavádík szerint a világ csupán egy elképzelés, ami felmerül az elmében, de az elme is csak egy elképzelés, amelyet egy gondolat tartalmaz. Amint ez a gondolat elül, az anyag és az elme egyaránt megsemmisül. Ebben a gondolati iskolában, a felfogó, a felfogás, és a tárgy nem különállóak, hanem csupán az egy felmerülő-és elülő gondolat aspektusai.

A jelen szútra ezt a tant cáfolja, azt állítva, hogy az elmét és a külvilágot nem tudjuk egyazon pillanatban megfigyelni. Mondjuk, hogy meditációban ülünk, és a világot figyeljük. Utána áthelyezzük a tudatosságunkat, és megfigyeljük az elmét. Más szavakkal, megfigyeljük önmagunkat, amint figyeljük a világot. Ez az áthelyezés a másodperc töredékéig tart. Ha a tudatosságunkat visszairányítjuk a világra, az a másodperc újabb töredékéig fog tartani. Különösen akkor vesszük észre ezt az áthelyezést, amikor olyan helyzetben vagyunk, ami intenzív koncentrációt igényel. Az ilyen pillanatokban az önmagunkról szóló tudatosság nagyon lecsökkenhet. Mindig meglepődünk azokon az atrocitásokon, amiket az emberek egy háborús helyzetben képesek elkövetni. Ez azért van, mert az önmérlegelés hatályon kívül helyeződik egy vészhelyzetben.

Hasonlóképpen, meditálhatunk autóvezetés közben, vagy megfigyelhetjük magunkat, amint vezetünk. Ha egy feszült helyzetbe kerülünk, akkor át kell helyezni a figyelmünket a külvilág felé, hogy gyorsabban tudjunk reagálni. Ha az elmén van a fókusz, vagyis ha introspektívak vagyunk, akkor először át kell helyezni a külvilágra, és utána tudunk reagálni. Ha már eleve extrovertáltak vagyunk, akkor a reakcióidő rövidebb lesz.

Ebből a pillanatnyi áthelyezésből, ebből a tényből, hogy nem tudjuk mindkettőt egyszerre megfigyelni, Patandzsali levezeti a pillanatnyiság doktrínájának érvénytelenségét. Mivel a kettőt – az elme megfigyelését és a világ megfigyelését – egy pillanat választja el, nem lehetnek ugyanannak a gondolatnak a részei. Így a pillanatnyiság doktrínája, amely szerint az elme és az anyag is semmi más, mint pillanatnyi gondolat, meg van cáfolva.

Más bizonyíték is van arra, hogy az elme és a jelenségek különböznek egymástól. Különösen, amikor életveszélyes helyzetek és halálközeli élmények leírásait tanulmányozzuk, felismerjük, hogy az elme megfigyelése és a világ megfigyelése két különböző dolog. Évekkel ezelőtt egy balesetet szenvedtem, amelyben egy harminc tonnás teherautó lesöpört a motoromról. Egy vidéki úton előztem a teherautót, amikor a sofőr, mindenféle figyelmeztetés nélkül áttért az én sávomba. Egyáltalán semmit sem tudtam tenni az ütközés előtti töredék másodperc alatt. Azt éreztem, hogy valami hirtelen befelé húzott, és a dolgok nagyon lassan kezdtek mozogni. Rájöttem, hogy többé nem a világot szemlélem, hanem önmagamat. A látásom fénye és perspektívája hirtelen megváltozott, és hirtelen teljesen elkülönültnek éreztem magamat. Sokkal inkább olyan volt, mintha egy filmet néznék, és nem a saját életemet. A sokk miatt hirtelen megszakadt a kapcsolatom az elmémmel, és csak a tudat volt, amely megfigyelte az elmét. A testem és elmém reakciói látszólag teljesen az én közreműködésem nélkül történtek. Megfigyeltem, ahogy egy lassú, robotszerű mozdulattal a tenyereim belekapaszkodtak a motor tankjába, és felugrottam guggoló helyzetbe. Amikor bekövetkezett az ütközés, leugrottam a motorról az útszél biztonságába. Ez a mozdulat a teherautó alá lökte a motort, ahol összetört. Éreztem, ahogy a testem, vagy inkább egy idegen test addig gurult és csúszott, amíg végül nyugalmi állapotba nem került.

Itt több megfigyelés is érdekes lehet. Először is megtapasztaltam azt, amit a Gítá úgy fogalmaz meg, hogy „Minden tettet csupán a prakriti hajt végre”, mivel a testem és az elmém megmentette önmagát anélkül, hogy bármivel is hozzájárultam volna. 

Másodsorban, megtapasztaltam, hogy a tudat, ahogy az ősi szövegek mondják, teljesen inaktív volt – teljesen elkülönült attól, ami cselekedett. Harmadsorban, észrevehető különbség van aközött, amikor a tudat közvetlenül megfigyeli az elmét, és az elmén keresztül figyeli meg a világot. A különbség határozott és dramatikus. Extrém helyzetekben, amikor az elme időszimulációja ki van kapcsolva, megtapasztalhatjuk a különbséget a kettő között.

Ebből és sok más ember által leírt hasonló halálközeli élményekből arra következtethetünk, hogy nem lehetünk egyszerre tudatosak az elméről és a világról, és hogy a tudatosság nem az elmében helyezkedik el."