Narcisztikus ko-dependencia 2. rész

Carol Horton cikkének második része következik:

"Jógaoktató az emelvényen

Határozottan állíthatom, hogy láttam olyan jógaoktatókat, akik a rocksztárokhoz hasonló imádatban részesültek, amire Scwartz utalt a Newsweek-cikkben. Különösen a híres oktatók esetében nem ritka, hogy a tanítványok úgy csüngenek minden egyes szavukon, mintha valami isteni orákulum megtestesülései volnának. És még egyes helyi oktatók körében, akik nem is annyira híresek, láttam olyan tanulókat, akik a Dalai Lámát megillető hódolattal fordultak feléjük, ami ez ő esetükben teljesen indokolatlan.

… bár minden eset más, elképzelhető, hogy a leggyakoribb ok, ami miatt sok jóga-tanuló hajlamos idealizálni a tanítóját, az, hogy sokan vágyunk tudat alatt egy tökéletes, szülő-szerű alakra, ami mindentudó módon és tökéletes szeretettel gondoskodik rólunk. Az ilyen, látszólag nem felnőttes érzelmek általában szunnyadó állapotban vannak. Ha az ászana-gyakorlás váratlanul intenzív érzelmi és pszichológiai élményeket indít be, akkor azonban aktiválhatja őket. Következésképpen, az idealizált anya- vagy apa-alak kivetülhet a jógaoktatóra, nem szándékosan vagy akár tudatosan, mégis erőteljesen.

… pszichológiai értelemben, a tudatalatti kölcsönhatást a tanár és tanuló (vagy terapeuta és kliens) között "transzferenciának" és "kontra-transzferenciának" nevezik. A tanuló "transzferálja" a saját idealizált szülő-alak iránti érzelmi igényét a tanárra. Így a tanuló a tanár narcisztikus tükrévé válik, amely csak azt az idealizált képet mutatja a tanárról, amit az a leginkább látni szeretne.

A probléma természetesen az, hogy ez a visszatükrözött kép hamis. Amikor ösztönzést érzünk arra, hogy ilyen módon megerősítsük ezt a hamis, idealizált énképet, akkor az a narcizmus szimptómája, egy olyan pszichológiai zavaré, amely a tényleges személyiségünk komplexitásainak elviselése iránti képtelenségben gyökeredzik. Mindannyian elkerülhetetlenül rendelkezünk a saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel. A narcisztikus személyiség azonban pszichológiailag "meg van hasadva" az idealizált, hamis énképre (amelynek szüksége van arra, hogy mások a megerősítésükkel táplálják), és az elérhetetlen, valódi énre (amelyet el kell, hogy nyomjon, mert elviselhetetlenül retteg attól, hogy "nem elég jó").

Bár Carol Lakey Hess az egyetemi professzorok és tanítványaik viszonyáról írta cikkét 
(When Narcissus Teaches: Teaching, Mentoring and the Danger of Narcissism), mondandója ragyogóan illik a jógaórákra is:

"Amikor egy oktatóban megtalálhatók a narcisztikus hajlamok (a nagyságra való törekvés és az elismerés iránti vágy), a tanulóban pedig a narcisztikus sebezhetőség (az igány, hogy egy idealizált személyhez kötődjön, aki megerősíti és jóváhagyja értékességét), mindkettő kölcsönösen megerősíti a narcisztikus pedagógiát. A tanuló megkapja a jóváhagyás; a tanár pedig az engedelmességet és a tiszteletet."

És bár majdnem bizonyos, hogy sem a tanár, sem a tanuló nem akarja tudatosan, hogy ez megtörténjen, túlzottan gyakran mégis megtörténhet, és meg is történik. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a tanár egyszerűen "rossz", hogy a kapcsolat teljességgel negatív, vagy hogy a tanuló nem tanult meg semmit. Ellenkezőleg: Pontosan az teszi nagyon megtévesztővé ezeket a helyzeteket, hogy a legtöbbször pontosan az ellenkezője lesz igaz.

A tanár tehetséges ászana-instruktor lehet, a kapcsolatuknak lehetnek valóban pozitív aspektusai, és az is lehet, hogy a tanuló nagyon sok tudásra tesz szert. Mégis, a tanár és tanuló kapcsolatát már a gyökerénél megfertőzheti a narcizmus és az általa létrehozott transzferencia és kontra-transzferencia pszhicológiai dinamikája."

Eddig a cikk. Elképzelésem szerint viszonylag kevesen fogják megérteni azt, amiről valójában ez a cikk szólt. Sokan azért nem fogják megérteni, mert nincsenek benne egy ilyen kodependens kapcsolatban, és valószínűleg nem is igénylik. Sokan azért, mert benne vannak, de annyira ragaszkodnak hozzá, hogy nem képesek vagy hajlandóak felismerni azt, hogy tanárként vagy tanulóként mennyire befolyásolja őket ez a ko-dependens dinamika. Valószínűleg sokkal kevesebben lesznek azok, akiknek egészséges a tanár-tanuló kapcsolatuk, de a környezetükben felfedezik az ilyen ko-dependens megnyilvánulásokat, hiszen ehhez is kell egyfajta érzékenység. Illetve a legkevesebb esetben esélyes, hogy valaki felismerje azt, hogy egy ilyen ko-dependens kapcsolatban vergődik, akár, mint tanár, akár, mint tanuló, és talál magában motivációt arra, hogy szembenézzen a gátlásaival és félelmeivel, és továbblépjen valódi önvalója megismerése felé. 

Én sok példát láttam az ilyen ko-dependens kapcsolatokra a Krisna-tudatban, ahol a guru személyisége és a guru iránti odaadás a végletekig abszolutizált módon jelenik meg. Még azon guruk esetében is, akik nem narcisztikus személyiségek, mindig akad néhány tanítvány, akik ko-dependens módon függnek rajtuk, és olyan felelősségeket próbálnak a gurura ráruházni, amivel neki nem kellene foglalkoznia. De a narcisztikus személyiségek, mert ilyenekre is láttam példát, szinte egyenesen vonzzák a ko-dependens tanítványokat, és előszeretettel tenyerelnek bele a magánéletükbe, a személyes szférájukba, manipulálják az érzelmeiket és az odaadásukat. Ez hosszú távon persze számos csalódás forrása, úgyhogy én elsődlegesen azt gondolom, hogy egy tanárnak, jógaoktatónak, főként, mivel esetenként erőteljes pszichológiai történések triggere lehet, sokat kell dolgoznia a saját személyiségén.

Szerintem fontos az, hogy a tanár stabil személyiséggel rendelkezzen, ami azt is jelenti, hogy a személyes és szociális kapcsolataiban megkapja mindazt az érzelmi visszacsatolást, amire szüksége van a kiegyensúlyozott személyiség kialakulásához. Nem szerencsés, ha belső félelmeink, gátlásaink, szorongásaink és traumáink vetülnek ki a tanítványok fölött gyakorolt manipulációkba (még akkor sem, ha mindez tudat alatt történik), és önnön tökéletlenségünk elől a tanítványok idealizált szeretetének biztonságába próbálunk menekülni. Egy kapcsolat szerintem akkor értékes, ha mindkét fél tudatában van saját és egymás tökéletlenségeinek, erőinek és gyengeségeinek, és őszintén tudjuk kommunikálni a viszonyunk dinamizmusát, mindkettőnk hasznára. Persze a klasszikus indiai guru-tanítvány viszonyban ez el van fojtva, hiszen a tanítvány feltétlen engedelmességgel és tisztelettel tartozik viseltetni a tanára iránt, ez pedig pontosan a fent említett narcisztikus vonások melegágya lehet.

Én magam több, mint húsz éve vagyok ugyannanak a gurunak a tanítványa, és nem érzem úgy, hogy a kapcsolatunkra jellemző lett volna a narcisztikus ko-dependencia. Bár most nem veszek részt annyira aktívan a Krisna-tudat gyakorlásában, mint korábban, ez azonban még nem azt jelenti, hogy meg akarnám tagadni a gurumat, és egy újabbat keresnék, aki éppen az aktuális tudatállapotomra rezonál. Nekem erre az életemre elég is volt ez az egy elköteleződés, és bár a magam útját járom, mindazonáltal tisztelettel adózom az iránt, amit a gurumtól kaptam, és amit ő képvisel. Szerintem anélkül, hogy egy ilyen mély, és tartós kapcsolatot átélnénk, valószínűleg csak nagyon felszínes módon tudunk viszonyulni a jógaoktató és tanuló kapcsolatának megértéséhez is, hiszen itt általában csak pár évig tartó, átmeneti vonzódásról van szó, és nem egy együtt leélt életről.