Az elme létezése

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.21. csittántara-drisjé buddhi-buddhér-ati-praszangah szmriti-szankaras csa
csittántara-drisjé – a másik elme által felfogott egyik elmében; buddhi-buddhéh – a felfogás felfogása; ati-praszangah – abszurd összekapcsolódás; szmriti – emlékezet; szankarah – zavar; csa – és.

Ha az elme felfogása egy másik elméből jönne, akkor ez végtelen ismétlődéshez és az emlékezet zavarához vezetne.

A súnjavádík szerint az elme nem létezhet a benne felmerülő gondolattól függetlenül, és nem létezik egy állandó önvaló, amely tudatos az elméről. Ez ahhoz az elképzeléshez vezet, hogy minden egyes gondolattal együtt egy külön elme jelenik meg, amely megvilágítja vagy tudatosítja az előző gondolatot. Ez hasonlít a modern pszichológia elképzeléséhez a sok ezer egymásból következő önvalóról (posztmodernista felfogás) az egy, egységes önvalóval szemben (modernista felfogás).

Patandzsali elutasítja ezt a megoldást, rámutatva arra, hogy ez végtelen regresszióhoz vezetne. Egy végtelen regresszióra támaszkodó érv elfogadhatatlan, mert nem vezet megoldáshoz. Ramana Maharishi például rámutatott, hogy az elme kontrollja nem lehetséges, mert egy másik elmére lenne szükségünk ahhoz, hogy az elsőt kontrollálni tudjuk. A probléma most az, hogy van egy kontrollált elménk, és egy szabadon nyargalászó. Szükségünk lesz egy harmadik elmére, hogy kontrolláljuk a másodikat, és egy negyedikre, hogy kontrolláljuk a harmadikat. Az ok, ami miatt el kell utasítanunk ezt a végtelen regressziót, hogy mindig marad egy kontrollálatlan elme, és ezért nem vezet sehová.

Hasonlóképpen, az itt felvonultatott érvelésben egy létrejövő elme tudatos az előző, alábbhagyó elméről. Mivel a súnjavádík szerint az elme nem létezik, csupán egy elképzelés, ami a felfogással együtt jön létre, fel kell tennünk a kérdést, hogy miért tudunk visszaemlékezni az előző benyomásainkra. Erre azt a választ szokták adni, hogy minden egyes emlékkel együtt egy új elme jön létre, amely emlékszik az előzőre, de az időközökben semmi sem létezik. Patandzsali azzal cáfolja ezt a magyarázatot, hogy rámutat – ez a magyarázat mindig hagy egy öntudatlan elmét, és ezért nem megoldás, csupán annak elodázása, egy végtelen regresszió.

A második probléma, ami felmerül, az emlékezet zavara. Ha feltételezzük, hogy nem egy elme van, amelyben elképzelések léteznek, hanem csak az egymást követő és támogató elképzelések, akkor nem tudjuk megmagyarázni az emlékezet folytonosságát. Az életünk során az emlékezetükbe folyamatosan gyűlnek a benyomások. Ezek az emlékek normális körülmények között egy másik elme számára elérhetetlenek, így a mi emlékeink egyértelműen különböznek valaki másétól.

Ha nem egy, folyamatosan létező elméről lenne szó, hanem csak pillanatnyi elképzelésekről, akkor nem tudnánk megállapítani, hogy kinek az emlékeit tapasztaljuk. A helyzet azonban nem ez. Ha különböző embereknek kellene leírniuk az emlékeiket, akkor el tudnánk különíteni, hogy mely emlékek mely személyhez tartoznak. Az emlékezés folytonosságából levonhatjuk a következtetést, hogy az elme is folytonos. Ezért ezt a megoldást is el kell utasítani."