Elérkezett a karácsony, az ajándékozás ideje. Ideológiától függetlenül, számomra és szerintem minden gyerek számára a karácsony arról szól, hogy ajándékot kap, kedvenc kisautóját, társasjátékát vagy bármi mást, aminek igazán örülni fog. Gyerekkorom a kommunizmus jegyében telt, így a karácsonynak nem nagyon volt vallási színezete. Most sem sok kapcsolatot vélek felfedezni Krisztus születése és az ajándékozás között, krisnás koromban meg elvileg nem is ünnepeltük a karácsonyt, persze pár év alatt lassan és észrevétlenül visszakúszott ez a szokás is az életünkbe, mert hát az ember szokásainak a gyökerei mélyre nyúlnak.
Az ideológiától eltekintve azt gondolom, hogy ajándékot adni és kapni jó, és a szeretet természetes kifejeződése. Persze nem arra gondolok, hogy feltétlenül el kell költeni egy csomó pénzt a legújabb kütyükre vagy egyéb felesleges holmira, mert szerintem nem az ajándék értéke vagy a rá költött pénz határozza meg a szeretet mélységét, amivel adtuk.
Az utóbbi időben viszont azt látom, legalábbis Magyarországon, hogy az emberek kezdenek elszokni az ajándékozástól, és inkább kölcsönösen megbeszélik, hogy nem adnak egymásnak semmit. Amint mondtam, az valahol jó, hogy nem költjük a pénzt felesleges dolgokra, amelyek nem fognak se boldogabbá tenni bennünket, sem közelebb hozni a szeretteinkhez, és a környezetet sem terheljük olyan tárgyakkal, amelyek pár hét vagy hónap múlva úgyis a szemétdombon végzik.
Viszont az nem olyan jó, hogy megfosztjuk magunkat az ajándékozás örömétől, attól a lehetőségtől, hogy boldoggá tegyünk valakit, akit szeretünk, aki számít nekünk, hogy kifejezzük a szeretetünket egy gesztussal. Én például Orsitól élményt kaptam karácsonyra, februárban elmegyünk megnézni a Cirque du Soleil előadását, amit mindig is szerettem volna, mert imádom nézni, ahogy az ember a képességeinek a határait feszegetni, és kihozza magából a maximumot. Mert szereti csinálni, és szeret másokat szórakoztatni vele, közben egyúttal visszaadni a nézőnek a hitét abban, hogy megvalósíthatja az álmait, ha igazán eldöntötte.
Szóval a karácsony csak egy ok az ajándékozásra, de igazából az lenne a szép, ha akkor is ajándékoznánk egymásnak, amikor nincs különösebb okunk rá. Nem kell, hogy tárgy legyen az, amit adunk, lehet élmény, törődés, figyelem, idő. Ezek valójában sokkal értékesebbek, mint bármi, amit pénzért megvehetünk. Sajnos ezekről is kezdünk leszokni, így a kapcsolataink is valamiféle érdekalapú szolgáltatássá válnak, az önzetlen szeretet megnyilvánulása helyett.
Az ajándék lehet valami olyasmi is, amit saját magunk készítünk, festhetünk vagy rajzolhatunk egy képet, írhatunk egy verset, sok-sok kézműves ajándékötlet létezik, az előregyártott legók és elektromos kütyük helyett. A kreativitás, a művészi önkifejezés is sajnos kezd kipusztulni az emberekből, mert késen kapott értékeket, ideálokat fogyasztunk, sok esetben válogatás nélkül.
Az emberek már arra sem találnak időt, hogy otthon ételt főzzenek a családjuknak, inkább megrendelik valahonnan, és a mások által főzött ételt eszik. Ami alkalomszerűen nem rossz, de a főzés az egyik kapocs, ami összetart egy családot. Mindenki részt vehet az előkészületekben, amikor készen van, hálát mondunk Istennek, hogy adott enni, és együtt megesszük. Ez az első dolog, ami emberré tette az embert, és ez lesz az utolsó dolog, ami megfoszt emberi mivoltunktól, ha teljesen rászokunk a mások által szeretet nélkül előre gyártott ipari, feldolgozott, természetellenes összetevőkkel telepakolt, genetikailag manipulált élvezeti ételekre.
Láttam egy filmet a napokban, Equilibrium volt a címe. A jövőben játszódott és arról szólt, hogy az emberekben üldözik a kreativitást és az érzelmeket, és egy gyógyszert kell minden nap beszedniük, amitől agymosottan és érzelemmelntesen kiszolgálják a felettük uralkodó totális diktatúrát. A művészet mindennemű megnyilvánulása és a műtárgyak gyűjtése is tilos. Sokszor csak azt gondoljuk, hogy a művészet az valamiféle élvezeti cikk, holott valójában emberi mivoltunk elválaszthatatlan része.
Érdekes gondolat, hogy a kreativitás és az érzelmek átélése, még ha nem is teljesen harmonikus és konstruktív időnként, mégis ez az, ami emberré tesz bennünket. Az állatok nem képesek műalkotásokat létrehozni és ezen keresztül kifejezni az érzelmeiket vagy elképzeléseiket Istenről. Csak az ember képes erre, de neki is uralkodnia kell az érzelmei fölött, ahhoz, hogy társadalomban tudjon élni, és spirituálisan fejlődni tudjon.
Valamennyire Patandzsali is azt mondja, hogy a tényleges önvaló akkor tud felszínre kerülni, ha az érzelmek hullámzásai elültek, ám ez mégsem jelenti azt az én értelmezésemben, hogy érzelemmentes robotokká kell válnunk. A fenti okfejtésem és az ajándékozással, valamint az otthon melegével és a családi étkezésekkel kapcsolatos nosztalgiázásom is éppen erről szólt. A fogyasztói értékrend és ideálok, a feldolgozott kaják és a manipulált ideológiák ugyanúgy hatnak, mint a filmbeli Prozium nevű sárga ampulla: lassanként agymosott zombivá változtatnak bennünket, akit nem érdekel mások szenvedése, csak a saját boldogulása, és képes fájdalmat okozni másoknak azért, hogy a saját érdekét érvényesítse.
Az egyensúly persze szerencsére mindig helyreáll, és amikor az emberiséget próbálják belekényszeríteni az embertelenségbe, mindig akadnak forradalmárok, akik megmentik és érvényre juttatják az örök spirituális értékeket. A forradalomnak természetesen a saját szívünkben kell első sorban lezajlania, és sok belső munka által tudjuk mindezt előkészíteni. De ennek a munkának is fontos része az ajándékozás, az örömszerzés művészete, hiszen azáltal válunk mi is boldoggá, hogy másokat azzá teszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése