Az interneten terjengő számtalan szállóige közül az egyik megragadta a figyelmemet: "Tegnap okos voltam, és meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, és megváltoztatom magamat." Hát azt hiszem, leszögezhetjük, hogy egyik sem túl könnyű dolog, de én úgy gondoltam, hogy ez a kijelentés kiegészítendő, méghozzá a következőképpen: "Holnap megvilágosodom, és rájövök, hogy nem is kell változtatni semmin."
Miért is? Mert a lélek, az önvaló örök és vátlozatlan, és a megvilágosodás folyamata, ahogy Patandzsali leírja, abban ér véget, hogy megtapasztaljuk eredeti, örök azonosságunkat. Az örök Valóság szintjén pedig nincsenek változások. A változások csupán ennek a tünemény világnak a látszólagos folyamatai, amelyekbe a lélek mindaddig bele akar szólni, amíg a részének tekinti magát. Amint sikerül feloldania a karmához és a szamszárához történő kötődését, az a késztetés is megszűnik benne, hogy beleszóljon a világ működésébe, és a világhoz fűződő kapcsolatának tovább bonyolításával foglalatoskodjon.
Ennek a folyamatnak azonban van egy hátulütője, méghozzá a közömbösség. Helyes-e, ha közömbösek vagyunk a világban zajló látszólagos igazságtalanság iránt? Mert ha filozófiailag nézzük, akkor ugye senkivel nem történhet olyan dolog, amit nem érdemel meg, így a Gáza-övezet gyermekei, az afrikai Ebola-járvány áldozatai és az észak-koreai fogolytáborok lakói is csak a karmikus visszahatásaikat kapják meg éppen. És ha velünk történik valamilyen igazságtalanság, vagy olyan dolog, amiről úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg, akkor mit tegyünk? Törődjünk bele, vagy harcoljunk ellene?
Nos, a Bhagavad-gítá szerint mindenkinek van egy dharmája, egy előírt kötelessége, és mindenkinek kötelessége engedelmeskedni a vallásos elveknek, illetve megvédeni azokat. Viszont azt is mondja Krisna, hogy még ha el is kell végeznünk a kötelességünket, nem szabad ragaszkodnunk annak eredményeihez. Vagyis kötelesek vagyunk harcolni a ó ügyért (már ha van elég lelki intelligenciánk, hogy meg tudjuk különböztetni a jót, vagy inkább helyeset a helytelentől), de nem szabad, hogy befolyásoljon bennünket az, hogy milyen külső eredményeket érünk el.
Például egy jógaoktató meg van győződve arról, hogy jó dolgot csinál, amikor a jógát oktatja az embereknek. Ezért ezt a kötelességét be kell teljesítenie, attól függetlenül, hogy sikeres jógaoktató, sokan vannak az óráján, vagy éppen kevesen, meg tud-e élni belőle, vagy pedig csak szolgálatként oktat jógát.
Gandhi azt mondta, hogy "Finoman, de felrázhatod a világot." Persze nem tudom, hogy tényleg mondta-e azt, vagy ez is csak egy internet-legenda, minden esetre szerintem illik a szájába. Szinte egész felnőtt koromat azzal töltöttem, hogy az emberiség és az emberek, mint egyének javát szolgáló dolgokat kutattam, tanulmányoztam, és sok esetben nagy vehemenciával hirdettem is az igét, szoláris dominanciámat nem tagadva. Vagyis ha valamiről azt gondoltam, hogy igaz, akkor azt mindenki igazává akartam tenni, és az eltérő véleményű embereket vagy meg akartam győzni, vagy legalább megcáfolni, hogy imígyen nyugodt lehessek a saját világom igazának háborítatlansága felől.
Nem régiben egy barátom mondta: "Voltaképpen mindenkinek megvan a maga világa, mindenki egy világ önmagán belül." Amikor meg akarjuk változtatni a világot, akkor igazából azt a kivetülést akarjuk megváltoztatni, amely a mi belső történéseinket tükrözi a "külvilág" eseményeiben. A világról alkotott felfogásunk és as világhoz történő viszonyulásunk mindig is erősen a belső történéseink függvénye, még akkor is, ha a jóga filozófiája a külvilág szemlélőtől független, objektív létezését is elfogadja. Mégis, Patandzsali felhívja a figyelmet, hogy a világnak egy célja van: visszavezetni a Látót (vagyis az önvalót) a helyes tudás megismerésének útjára. Minden külső tapasztalatunk és belső történésünk ezt a végső célt szolgálja.
Amikor eljutunk ezen felismerések kezdeti stádiumába, akkor rájövünk, hogy sokkal inkább a belső világunkon, történéseinken kell dolgozni, és ehhez még több hatalmunk is van, mint más élőlények életét gondolkodásmódját megváltoztatni. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül mások szabad akaratát, legalábbis, ha az ahimszá szellemében akarunk cselekedni.
Viszont a belső változásokon igenis kell munkálkodni, ahogy sok indiai szent fogalmaz: ki kell takarítani a szennyeződéseket az elménkből, meg kell szabadulni a ragaszkodásoktól, és be kell tölteni a felszabadulással kapcsolatos szamszkárákat. ez bizony macerás munka és sok erőfeszítést igényel, sok kudarcon keresztül fog elvezetni az út a végső megvilágosodásig, amikor a karma konnektora már kihúzva, és mi szemlélődő megadással viseljük a szamszára utolsó, lassuló fordulatait, mert tudjuk, hogy ami örök, az megváltoztathatatlan, ami pedig átmeneti, az úgyis elmúlik. Krisna is ezzel a bölcsességgel kezdi a Bhagavad-gítát, de ahhoz persze meg kell érni, hogy valaki ezt valóban átélje és felülemelkedjen rajta, ne csak elhitesse magával, hogy mekkora űberspiritualista, miközben az anyagi ragaszkodások még erőteljesen dolgoznak benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése