Sokan tudják rólam, hogy nem tartom jónak a guru-fan club jelenséget. Természetesen tanulni kell valakitől, és lehetőleg hozzáértő, tapasztalt személytől, akár a jógáról, akár az edzésről van szó, akár ezek elméleti hátteréről. De én magam úgy érzem, hogy már túlléptem azon az életszakaszon, amikor egyik vagy másik jóga- vagy fitnesz guru "rajongója" leszek, és szándékosan használtam ezt a szót, és nem a tanítványt. Az emberek ugyanis bálványokat keresnek, akikért rajonghatnak, és közben elfeledkeznek arról, hogy önmagukba kell tekinteni, és a tanítást, mait kaptak, a saját személyiségükre kell igazítani.
Egy szó, mint száz, a jógában Gregor Maehle az, akitől úgy érzem, a legtöbbet tanulhattam eddig, és akinek az álláspontját a legtöbb kérdésben el tudom fogadni. Érdekes módon, a guru-témával kapcsolatos álláspontja is közel áll a szívemhez. Erről bővebben a blogjában olvashattok. Amióta az utóbbi években intenzívebben foglalkozom az erőfejlesztő edzéssel is, az edzők között is keresgéltem olyanokat, akiknek a tapasztalatai, álláspontja segíthet a saját utam továbbfejlesztésében. Éppen a napokban botlottam bele egy amerikai Kettlebell-oktatóba, Mike Mahlerbe, akitől még úgy érzem, hogy a jövőben is sokat fogok tanulni.
És hogy miért is tetszik a hozzáállása? Kedzjük az elején: Mike vegán, ráadásul azelőtt lett az, mielőtt belekezdett az edzésbe. Vagyis egy remek példa arra, hogy türelemmel és kitartással igenis vegán étkezés mellett is lehet izomzatot és erőt építeni, amit ugye az itthoni edző barátaim általában kinevetnek vagy hevesen elleneznek. Én azonban úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele, és egyelőre úgy érzem, jól haladok. A vegán erősportolók ellen általában az szokott lenni a kifogás, hogy kipattintják magukat vegyes étrenden, utána pedig átállnak vegánra, és örülnek, ha nem veszítenek izmot.
Mike Mahler korombeli, azaz jó negyvenes, több, mint húsz éve vegán, 183 centi, 90 kiló. A kettlebell-technikákat még Paveltől tanulta, amikor még nem ismerte senki. A kettlebellt nem tekinti kizárólagosan üdvözítő eszköznek, sok saját testsúlyos gyakorlatot és olimpiai rudas emeléseket is alkalmaz. Talán csak azt sajnálom, hogy nem jógázik, de hát ne akarjunk mindent egyszerre, és ne akarjunk ugye tökéletes bálványokat faragni magunknak! Az én életemben a jóga egy fontos dolog, és azt is fontos kihívásnak tartom, hogy a jógát más mozgásformákkal össze tudjam egyeztetni, mind a magam életében, mind másokéban, akik hozzám fordulnak, mert mindkettő fontos, és a jóga meg az erőedzés nem helyettesíti egymást, hanem kiegészítik.
Mike az étkezésben sem képvisel olyan szélsőséges nézeteket, mint a nyersevők vagy a gyümölcsevők. Mindent eszik, amit én, és azokat kerüli, amiket én (glutén, szója, feldolgozott ételek stb). A fehérjeforrásokra odafigyel, különösen hüvelyeseket, olajos magokat, superfoodokat tol, sok nyers zöldséggel és gyümölccsel kiegészítve. Az étrendkiegészítőkkel is értelmesen foglalkozik, sőt, saját termékeket is kifejlesztett, illetve sokat foglalkozik a hormonháztartás optimailzálásával, amire szerintem rendkívül sok embernek szüksége lenne.
Mike is a Harcosok étrendje szerint étkezik, azaz este viszi be a kalória java részét. Itt egy interjú az étkezéséről. Mike Mahler "agresszív erőedzésnek" nevezi rendszerét, mégpedig a következő értelemben:
"Hadd tisztázzam azt, hogy mit értek agresszió alatt. Számomra az agressziónak semmi köze az erőszakhoz. Nem szeretnék fájdalmat okozni semmilyen lénynek és senkinek sem ajánlanám az erőszakot. Az agresszivitás alatt azt értem, hogy legyünk proaktívak az életünkben. Kövessük a célunkat teljes intenzitással, mint egy harcos, aki nem fogadja el a vereséget. Agresszíven élni annyit tesz, mint jelen lenni a pillanatban és azonnal gondját viselni a dolgoknak. Agresszíven élni azt jelenti, hogy elégedettséget hoz az életünk, ahelyett, hogy mások életét élnénk a TV-n keresztül. Agresszíven élni azt jelenti, hogy megvan a bátorságunk kiállni amellett, amiben hiszünk."
Szerencsére Mike nem az az ember, aki csak a marketingdumát tolja, és mosolyogva zsebrevágja a 300 dollárt egy egynapos kurzusért. A honlapján nagyon sok hasznos információt megoszt, úgyhogy nem kizárt, hogy még az én blogomban is fel fognak tűnni részletek belőle, de az biztos, hogy én tüzetesen végig fogom tanulmányozni a cikkeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése