"Soha, soha nem szabad erőltetni, türelmetlenkedni és stresszelni a pránájáma gyakorlása közben. Ez szimpatikus reflexet vált ki (vagyis aktiválja a szimpatikus idegrendszert), és ha ez berögzült, akkor nehéz megváltoztatni. Akkor pedig eléggé valószínűtlen, hogy misztikus állapotokat fogunk megtapasztalni, amelyek általában a paraszimpatikus idegrendszer működésén keresztül érhetők el. Hasonlóképpen, ha a gyakorlásunk stresszes és fárasztó, akkor kevésbé valószínű, hogy folytatni fogjuk. Sok haladó ászana-gyakorlóval beszéltem, akik nem folytatták, vagy nagyon nehéznek találták a pránájáma-gyakorlás folytatását, egyszerűen azért, mert olyan légzésütemezéssel kezdtek, ami túl nehéz volt. Arra is emlékeznünk kell, hogy ha az elménk tamaszikussá vagy radzsaszikussá válik a gyakorlás közben, az jelezheti, hogy a számolás túl hosszú.
Sok
kortárs oktató túlzottan alacsonyra teszi az ászana-gyakorlással
kapcsolatos követelményeket a pránájáma elkezdéséhez.
Ez annak a ténynek tudható be, hogy a pránájáma radikális
változásokon ment keresztül. Most a jógaterápiában használják,
egészségügyi célzattal, és olyan embereknek írják elő, akik
nagyon kevés képzettséggel rendelkeznek az ászanák terén.
Amikor két tanár a pránájámáról beszél, nem
szükségképpen ugyanarról a dologról beszélnek. Azok, akik azt
mondják, hogy nem szükséges semmi, vagy alig valami követelmény
az ászanák terén, a pránájáma nagyon könnyű
formájáról beszélnek, amit még el sem ismerne annak egy olyan
tanár, aki a pránájámát a misztikus állapotok elérése
érdekében tanítja.
Ha
egészségügyi célokra használjuk a pránájámát, akkor
végezzük nagyon egyszerűen, és ebben az esetben csak egyszerű
légzőgyakorlatokból állhat. Ha viszont úgy használjuk a
pránájámát, ahogy a tradicionális jóga-szövegek és ez
a könyv is előírja, vagyis a misztikus állapotok elérése
érdekében, akkor szükséges hozzá az őszinte, napi szintű
ászana-gyakorlás. Ha 48 másodperces és annál hosszabb
kumbhakákat szeretnénk gyakorolni, ahhoz legalább napi
60-90 perces ászana-gyakorlásra van szükség. Ha esetleg
van is módja annak, hogy megfelezzük az ászana-gyakorlásunkat,
vagy teljességgel meg is szüntessük, és közben fenntartsuk a
magas szintű pránájáma-gyakorlást, ez a szerző még nem
találkozott vele."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése