Az Igazság keresésében az ember egy darabig nagyon magabiztos, és folyamatosan azt gondolja, hogy megtalálta az Igazságot, és mivel ő tudja, hogy mi az Igaz, ezért mindig neki van igaza, és a többiek tévednek. Többször megkaptam már ezt annak idején a lelki tanítómesteremtől is, hogy amit én csinálok, azt kell csinálnia mindenkinek, és ha valaki nem úgy gondolkodik, ahogy én, az biztosan téved.
A jógában ezt úgy magyarázzák, hogy szoláris dominancia. Vagyis ha a prána túlteng a pingalában (a Nap-vezetékben), akkor az illető túlontúl magabiztos lesz, és a saját (érthetően szubjektív és korlátozott) igazát igyekszik réerőltetni másokra. Ebben a krizmatikus, ha úgy tetszik, diktatórikus hozzáállásban persze ott lapul egy jó adag félelem is, mert mi van, ha mégsincsen igazunk? A kételyektől való mániákus irtózás és a saját személyisége árnyoldalainak tudomásul nem vétele igencsak jellemző lehet a szoláris dominanciával rendelkező személyre.
A lunáris dominancia természetesen ennek az ellentétes pólusa. Ebben az esetben az illető túlzottan befolyásolható, mondhatni az árral sodródik. Nem gondolkodik el azon, hogy egy kijelentést elfogadjon-e vagy kétségbe vonja, naívan bízik mások véleményében, még ha az percről percre más is lesz. A lunáris egyed nem rendelkezik határozott állásponttal, értékrenddel, és éppen ezért gondolkodásmódjából hiányozni fog a következetesség és az eltökéltség. Ez persze kedvez az intuíciónak, de megnehezíti a konkrét célok kijelölését és azok hatékony elérését.
Maradjunk annyiban, hogy az ideális helyzet a kettő közötti kényes egyensúlyi állapot elérése lenne, amikor a jóga szerint a prána behatol a szusumnába a harmadik szemen keresztül, és a látszólag ellentmondó tulajdonságok és vélemények egybeolvadása megajándékozza a jógit az Egység élményével.
Mivel még nem értem el ezt az állapotot, csak találgatni tudok arról, hogy milyen is lehet. De elképzelésem szerint egy ilyen "felébredt" vagy "megvilágosodott" jógi nem akar minden áron meggyőzni másokat a saját igazáról, mert mások igazát is ugyanolyan érvényesnek, sőt az adott személy esetében még érvényesebbnek is láthatja, mint a saját megélt valóságát. Akár a logika korlátainak ellentmondó párhuzamos igazságok létezését is el tudja fogadni, és az ő világképében ez már nem fog hasadást okozni.
A különböző eszmék és azok mentális lenyomatai elvezették a jógit addig a pontig, amikor az Igazaság nem egy kizárólagos kategória a számára, hanem a Valóság egyik lehetséges derivátuma, mely mindenki számára egy kicsit más, attól függően, hogy milyen élményeket kell még megélnie a Valóság megtapasztalásáig, illetve az abban való megállapodásig.
A jógi tehát bölcsebb szeretne lenni, a vivékára, a megkülönböztető tudásra vágyik, mely eloszlatja a tudatlanság ködét, és megvilágítja a Valóság önnön természetét, melyben a tudatos lény csupán a megfigyelő, a látó. Nem formál véleményt, nem cselekszik, és nem akarja megváltoztatni sem a világot, sem önmagát. Csupán létezik, és önnön létezését tapasztalva elmerül az Örömben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése