Megtaláltad az utadat?

"Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És akkor... akkor lépj rá." /Csitáry-Hock Tamás/
Nem tudom, ki az a Csitáry-Hock Tamás, de valljuk be őszintén, nem is érdekel. Agyhalálig tudnak juttatni az ilyen és ehhez hasonló semmitmondó ezó-okoskodások. Jó olvasni, de valójában semmi értelme. Senkit nem fog elvezetni az útjához, és senki nem fog tőle sikeresebben végigmenni az útján. Olyan, mint egy zacskó popcorn, úgy néz ki, mintha ennél, de utána éhesebb vagy, mint előtte, mert semmi értelme nem volt annak, amit ettél.

Sajnos sok ember annyira nem gondolkodik, hogy szellemi táplálék, vagy megkockáztatom, gondolkodás helyett is ilyen előregyártott bóvlikat kajál, és utána nyugodt fejjel megy aludni, hogy ma is mekkora felismerésre jutottam! Sajnos az önjelölt bölcsek, tanítók és mesterek között is párját ritkítja az, akinek tényleg van egy-egy magvas gondolata, és nem kínjában faragja az ilyen semmitmondó okoskodásokat.

Gondoljunk csak bele, nem is kell itt nagy filozófusnak lenni, hagyatkozzunk csak az eddigi élettapasztalatunkra! Ki az, aki tudja, hogy mi az útja? Fogalmunk sincs róla! Amikor krisnás voltam, minden kérdésre készen kaptuk a megkérdőjelezhetetlen választ, és én totál el is hittem. Krisna örök szolgái vagyunk, és az életünk célja az, hogy minden anyagi ragaszkodást feladva, meghódoljunk neki, és kifejlesszük az iránta érzett tiszta odaadást, ami egyénbként eredendően is bele van kódolva a szívünkbe. Évekig teljesen elhittem mindezt, és próbáltam eszerint élni. Aztán, amikor nem sikerült, és frusztrált lettem amiatt, hogy még mindig nem vagyok tökéletes, elbizonytalanodtam. Kell-e nekem a tökéletesség minden áron? Fel kell-e adnom azokat a dolgokat, amik "rosszak", "anyagiak", "illuzórikusak", csak azért, mert valaki azt mondta? A ragaszkodás egy furcsa szerzet, olyan az egész, mintha minél jobban szabadulni akarnál tőle, annál mélyebbre rejtőzne a szívedbe, és onnan kísértene.

Szóval nem tudom, hogy mi az utam, és ebből kifolyólag arra sem vállalkozom, hogy másokat rávezessek az útjukra. Talán ezért is hagytam abba az asztrológiát, mert ott is mindenki azt várta, hogy én mondjam meg a megoldást az életére, találjam ki, hogy mi az életfeladata, amiért leszületett ebbe a világba. És ha nincs? Akkor nem érezheted magadat valakinek?

Sok dolgot kipróbáltam, volt ami bejött, vagy velem volt egy ideig, és volt, ami most is foglalkoztat. Nem tudom, hogy miért, és hogy mi a célom vele, de talán ez nem is fontos. Azok a dolgok, amik adhatnak nekem valamit, velem maradnak ideig-óráig, majd eltűnnek a semmibe, és új dolgok veszik át a helyüket. És mindebben nem biztos, hogy van valamiféle kikezdhetetlen logika, egy fel nem ismert szükségszerűség, egy Cél, aminek mindent alá kell, hogy rendeljünk, és ha nem értük el, akkor lúzernek kell éreznünk magunkat.

Az Út és a Cél is esetenként lehet ragaszkodás, hiszen az ember azonosítja magát valamivel, amit az Útjának vél, vagy éppen valaki sugallja neki. És mivel úgy érezzük, hogy szükségünk van valamiféle azonosságra, elfogadjuk azt. Magunkénak tekintünk egy eszmét, ideológiát, vallási vagy filozófiai rendszert, politikai meggyőződést, kulturális örökséget stb. És ez az azonosítás azonnal kettősséget szül: "Mi, az Igazak", és "Ők, akik Tévednek". 

Van, akinek sikerül azért eggyel továbbmennie, és elfogadja azt, hogy sok út van, és ami a számára igaznak vagy megfelelőnek tűnik, az lehet, hogy másnak nem az útja. És végül vannak olyanok, akiknek sikerül megszüntetniük a ragaszkodásukat egyik vagy másik úthoz, és nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget annak, hogy éppen milyen úton haladnak, vagy milyen célok állnak előttük. Krisna is ezt tanítja Ardzsunának, hogy végezd a kötelességedet, de ne ragaszkodj annak eredményhez. A kötelesség pedig az, amire mások megkérnek, amit a Világ eléd tesz feladatként. Valóban oda kell figyelni, hogy megérezzük: van-e valami dolgunk azzal, ami éppen elénk került, vagy pedig tovább mehetünk. Azzal, hogy kijelentem, ne az úthoz ragaszkodjunk, hanem a változásra, a mozgásra, fejlődésre figyeljünk, nem vonom kétségbe, hogy valóban el lehet jutni A pontból B-be. El lehet jutni a mostani, tudatlansággal és szétszórt elmeállapottal fűszerezett mindennapjainkból az Örök Tudat szintjére, de hogy ez kinek hogyan fog sikerülni, és ki min fog keresztülmenni, és legfőképpen, hogy ki hol tart éppen benne, az egy nagyon szubjektív kérdés. 

Éppen ezért jobban tesszük, ha nem másokkal foglalkozunk, másokat méricskélünk vagy éppen az ő vélt hibáikat igyekszünk kijavítani, hanem tapasztalunk, mérlegelünk, és törekszünk a megértésre. Teljesen mindegy, hogy mikor érünk oda, és hová, mert a teljesítménykényszert is egyszer le kell vetkőznünk, és a célorientáltság helyett az őszinte önmegismerésre kell koncentrálni. Mindannyian vándorok vagyunk, és ha nem lenne út, akkor csinálnánk magunknak. Életünk nem egy út, és egy küzdelem, hanem a minden nap megélt csoda, amelyért hálásnak kellene lennünk, ha valóban felismernénk, hogy minden bennünk van, és nem előttünk vagy mögöttünk.