"Amikör nagy jártasságra tettünk szert a kilégzés művészetében, akkor a pránát a szükséges területekre tudjuk irányítani – azt a pránát, amit a belégzés közben beszívtunk és a kumbhaka közben beépítettünk. A kilégzésnek simának és egyenletesnek kell lennie, anélkül, hogy felgyorsulna az elején vagy a végén, és anélkül, hogy kapkodnánk a levegőt, mert csak akkor lesz hatásos a prána rögzítése. Ha túl hosszú ideig tartjuk ki a kumbhakát és utána gyorsan kell kilélegeznünk, vagy kapkodunk kell a levegőért, azt a kört elvesztegettük a pránájámából, és valójában a prána csökkenését segítettük elő. Csak annyi ideig tartsuk meg a kumbhakát, hogy az azt követő kilégzést is erőlködés nélkül tudjuk elvégezni.
A
kilégzésnek mindig az orrunkon keresztül kell történnie és
sohasem a szánkon keresztül, máskülönben elvesztegetjük a
pránát. A kilégzés nyújtása csökkenti a radzsaszt
az elmében, és ezért a belégzésnél kétszer hosszabb kilégzés
relaxált állapotot eredményez. Másfelől viszont a túlzottan
hosszúra nyújtott kilégzés tamaszikussá teheti az elmét.
A kétszer olyan hosszú kilégzés, mint belégzés hasznos lehet
annak számára, aki idegfeszültségben szenved, de nem hasznos
annak számára, aki depresszióban szenved. Éppen ezért a
megfelelő előírt arányban végzett légzés nagyon fontos. Az
egyén számára megfelelő arányok kiválasztásához egy
képesített tanárra van szükség.
A
kilégzést nem szabad erőltetett módon nyújtani, hanem csak az
egyéni gyakorlóképességeinek megfelelő mértékben az adott
napon. M.L. Gharote szerint a túl hosszú kilégzések
szívproblémákhoz vezethetnek. Ez azonban elkerülhető, ha a jógi
használja a józan eszét és lassan, módszeresen halad előre.
Mint ahogy a legtöbb emberi erőfeszítés esetében, a pránájámában
sem éri meg a nyers erőt alkalmazni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése