"Másfelől viszont, a kizárólagos hasi légzés a paraszimpatikus reflexet aktiválja, és ellazulunk tőle. Ez hasznos lehet olyankor, amikor csak a relaxációra vágyunk, és semmi másra. A pránájáma és meditáció közben azonban nem segít, mivel az elme túlzottan tamaszikus lesz tőle. Mélyen lent tartja a pránát a hasban, míg a jógi a magasabb energiaközpontok (csakrák) felé szeretné továbbítani azt. Bár időnként hasznos lehet, ha a hasi légzés segítségével csökkentjük a stresszt, Nem ad olyan energiát és ragyogást az intellektusnak, ami a spirituális feladatok, például a pránájáma vagy a meditáció elvégzéséhez szükséges. Az emberi léány a híd az állati és az isteni lét között.
A
hidaknak szüksége van bizonyos mértékű belső feszültségre
ahhoz, hogy át tudják ívelni a szakadékot, máskülönben
összeesnének. Számos feladat van az életünkben, ami bizonyos
mértékű kreatív feszültséget igényel, és így egyensúlyt a
szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer között, amit a hasi
légzés nem tud biztosítani. Ezt az egyensúlyt a mellkasi és
rekeszizom-légzés integrálása képes megadni. Ezen felül, ez
túljuttatja a gyakorlós a hasi légzés tamaszikus
és mellkasi légzés radzsaszikus
minőségén, és szattvikussá
teszi az elmét azáltal, hogy egyensúlyt hoz létre. Ebből a
célból azonban, az egész törzsnek részt kell vennie a légzés
folyamatában. A légzésciklus gyakorlása során először a
récsakában
(kilégzés), majd a púrakában
(belégzés) válunk jártassá, és csak azután tudunk elkezdeni
foglalkozni a kumbhakával
(légzésvisszatartás). Fontos, hogy megtapasztaljuk és integráljuk
a belégzéssel és kilégzéssel kapcsolatos összes különböző
gyakorlatot, mielőtt elkezdjük megismerni a kumbhakát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése