2015. július 8., szerda

Kinek akarsz megfelelni?

Elvárások, elvárások, elvárások... szinte születésünktől kezdve ezek vannak belénk táplálva. Attól kezdve, hogy hány hónaposan hány kilónak kell lennünk, mikorra kell megtanulni járni, beszélni, szobatisztának lenni stb, az egész életünk tele van elvárásokkal. természetesen van előnye is annak, amikor másokhoz próbálunk igazodni, vagy másokhoz hasonlítjuk magunkat, Például a gyerekek sokkal gyorsabban fejlődnek, ha idősebb gyerekekkel vannak együtt, mert automatikusan az ő példájukat szeretnék követni, meg akarják tanulni azt, amit ők már tudnak.

Ez az igény, hogy példaképeink legyenek, és mi is olyan kiemelkedő dolgokat érjünk el, mint a példaképeink, felnőttkorban is megmarad, legalábbis meg kellene, hogy maradjon. Amikor nincsenek példalképeid, olyan emberek, akik motiválnak arra, hogy változtass az életeden, és elérj bizonyos célokat, akkor mér félig halott vagy, és igazából csak vegetálsz a középszerűségben. Kellenek az álmok, és kellenek azok a példaképek, akik megvalósították az álmaikat, hogy mi is elhiggyük, ha elég keményen dolgozunk, akkor el fogjuk érni őket. 

Sok ember beleszürkül az unalmas, utálatos 9-től-ötig melójába, ami látszólag biztos megélhetésen kívül semmit nem kínál. Sem kihívást, sem fejlődési lehetőséget, sem azt a teret, amiben ki tudnál teljesedni, és valami maradandót alkotni. De ez egy másik téma, erről majd legközelebb beszélünk. Mindenesetre nem igazán tekinthető boldognak az az ember, aki csak a hétvégét, a munkaidő végét vagy az évi egy-két hét szabadságot várja, amikor is jól berúg, hogy ne kelljen arra gondolnia, hogy másnap újra folytatódik a frusztráló robot. Valahol ez a tendencia is abból fakad, amikor igyekszünk megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és úgy élni, ahogy az átlag. Rendes átlagemberek akarunk lenni, mert mindenki azt csinálja, még ha nem is boldog tőle.

A mások elvárásainak való megfelelésnek azonban van egy olyan aspektusa, amikor már a saját egyéniségünket és kreativitásunkat áldozzuk fel a "közönség" képzelt vagy valós igényeinek oltárán, ez pedig nem fog boldoggá tenni bennünket, és a közönség sem fog rajongani érte, mert elveszítjük az egyéniségünket. 

Gondoljunk arra, aki művész, zenész, író, festő, vagy éppen szolgáltatásban dolgozik. A szakács akkor boldog, ha a kedvenc ételeit főzheti, és beleteheti a szívét-lelkét. A személyi edző akkor boldog, ha megtaníthatja a kliensének mindazt, amit ő fontosnak tart a testedzésben. Én például sohasem szoktam olyan gyakorlatokat végeztetni a vendégeimmel, amit én magam nem végeznék szívesen. Így egyéni maradok, de azért változatos is tudok lenni. A jógában is világéletemben olyan órákat tartottam, amiket én is szeretek csinálni. Az oktatóimnál is szem előtt tartom ezt az elvet, hogy ki tudják bontakoztatni az egyéniségüket, és olyan óratípust tartsanak, ami az egyéniségükkel megegyezik. Így lelkesek tudnak maradni, és ki tudják bontakoztatni a kreativitásukat.

Szóval nem mindig jó az, ha mások elvárásai mentén éljük az életünket. Én sok mindenben lázadtam, és sok mindenben nem értettem egyet a környezetemmel, de eddig még egyik döntésemet sem bántam meg. Ha mindig másoktól várjuk, hogy eldöntsék helyettünk az életünket, akkor leszokunk arról, hogy kockázatot vállaljunk, és sohasem éljük meg igazán a döntéseinket. Számos sikeres ember kitartott az elvei mellett, és nem "hódolt be" a társadalmi elvárásoknak, és így alkotott maradandót. 

Ez az egész kis dolgokkal kezdődik. Ha kis dolgokban megtanulunk ragaszkodni a saját álláspontunkhoz és érdekeinkhez, akkor nagyobb dolgokban is következetesek tudunk maradni, és nem kell mások játékszerévé válnunk. Számtalan eset van, amikor az ember szükségtelenül magára veszi mások alaptalan és lényegtelen követeléseit, és a végén úgy érzi, hogy egész életében kihasználták és áldozatot csináltak belőle, holott valójában a saját engedékenységének és félelmeinek az áldozata lett. Ez a kapcsolatokra is vonatkozik. Ha nem tudsz önmagad lenni egy kapcsolatban, hanem mindig a másik által elvárt szerepet kell játszanod benne, akkor az a kapcsolat már rég halott, és csak a kényelem meg a félelem miatt maradsz benne. 

Nincsenek megjegyzések: