"A
kumbhaka
célja
Patandzsali
szerint, a pránájáma
gyakorlása egyenletessé és simává teszi a prána
áramlását, ami nyugodt és összeszedett elmével párosul. Az
akaratlagos pránájáma-technikák
gyakorlása végeredményben elvezet a kévala
kumbhakához,
amit Patandzsali csaturthának
nevez, ez pedig automatikusan elvezet a szamádhihoz.
Viszont azt is hozzáteszi, hogy jóval a szamádhi
szintje előtt a pránájáma
képessé teszi az elmét a pratjáhára
elérésére (az érzékek visszavonása, ötödik ág), és
felkészíti a dháranára
(koncentráció, hatodik ág) (Jóga-szútra
2.53-54).
A
középkori hatha-szövegek
a kumbhaka
további hatásait is észlelték. Szundaradéva azt állítja a
Hatha
Tatva Kaumudíban,
hogy a kumbhaka
fontos eszköze a Sakti, vagyis a Kundaliní felébresztésének
(44.61). Mint ahogyan korábban elmagyaráztuk, a Kundaliní nem más,
mint a dháraná
motorja. Az ősi bölcsek nem beszéltek a Kundaliníről, mert az ő
korszakaikban (a Szatja, Trétá és Dvápara-júgákban) a gyakorlók
még képesek voltak a dháraná
elérésére a Kundaliní módszerei nélkül. A testhez és az
alsóbb csakrák
működéséhez való kötődés miatt a jelenlegi Kali-júgában a
Kundaliní jelentős erejét kell használni ahhoz, hogy a magasabb
csakrákba emeljük az öntudatosságot, ami által képessé válunk
a dháranára.
Szundaradéva
azt is kijelenti, hogy az idő jelentőségét veszíti a kumbhaka
során (40.55), mely tényre már a Hatha-jóga
Pradípiká
is rávilágít. Ez azt jelenti, hogy a kumbhakában
lévő jógi időtlen és így halál nélküli állapotban van.
Szundaradéva és sok más szerző állítja, ha a jógi a halála
előre meghatározott időpontja közben kumbhakában
van, akkor a halál nem érintheti meg. Az időt az elme hozza létre
az ídá
és pingalá
formájában, és ha mindkettőt felfüggesztjük, akkor az idő is
fel lesz függesztve.
A
kumbhakát
a prána
beépítésére és rögzítésére is használhatjuk. A rögzített
pránát
utána el tudjuk juttatni a krónikus hiány területeire. Éppen
ezért komoly egészségügyi haszna is van. A Hatha-jóga
Pradípiká
szerint a belső kumbhaka
alatt a pránát
a beteg szervben kell rögzíteni a gyógyulás érdekében
(5.19-23). A Jóga-rahaszja
még tovább megy, és azt mondja, hogy a pránát
a csakrákba
kell irányítani, hogy növeljük az élethosszat és csökkentsük
a betegség esélyét.
A
kumbhaka
típusai
Először
is a kumbhakát
szahitára
és kévalára
oszthatjuk. A kévala
kumbhaka
a pránájáma
célja. Ez a prána
spontán felfüggesztése, mely a szamádhi
kísérője vagy előidézője. A könyv végén írjuk majd le egy
külön fejezetben. A kévala
kumbhaka
akkor történik meg, amikor a szahita
kumbhakát
elsajátítottuk. A szahita
kumbhaka
azt az akaratlagos és időbeli erőfeszítést jelenti, hogy
időzítjük a kumbhakát
a belégzéshez és kilégzéshez viszonyítva. A szahita
kumbhakát
pedig szintén aszerint osztják fel, hogy a légzést hol tartjuk
vissza, kívül, belül vagy középen, ez utóbbi sokkal gyakoribb
manapság. A légzés felfüggesztését a kilégzés után külső
(báhja)
kumbhakának
nevezik, míg a belégzés után belső (antara)
kumbhakának."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése