Az emlékezés csapdái

Patandzsali az emlékezést a csitta-vrittik, vagyis az elme változásai között említi. Öt változást sorol fel: pramána (helyes felfogás), viparjaja (helytelen felfogás), vikalpa (képzelődés), nidrá (alvás) és szmriti (emlékezés).

A jóga célja természetesen a csitta-vrittik megszüntetése, vagyis ebből a szempontból a szmriti is egy akadályozó jelenség. Az emlékezés még az egyhegyű elmeállapotban is működik, és csak a felfüggesztettben szűnik meg. Mindaddig azonban az emlékezést segítségül is hívhatjuk az egyhegyű, majd a felfüggesztett elmeállapot megközelítéséhez.

Az emlékezés az a folyamat, amikor akaratlagosan vagy akaratlanul bizonyos múltbeli lenyomatok (szamszkárák) bukkannak fel a tudatalattiból, és vonják el a figyelmünket a jelen pillanat tapasztalásától. Ha az emlékezés például a pramánával, vagyis a helyes tudásszerzés lenyomatával kapcsolatos, akkor hasznos is lehet, hiszen az ismétlés a tudás (emlékezés) anyja. Azért ismételgetünk sokszor egy információt, mozdulatot, érzékszervi benyomást, mert meg akarjuk jegyezni, képessé akarunk válni az emlék mind pontosabb felidézésére bármely pillanatban.

A legtöbb esetben azonban már a benyomást okozó tapasztalás is pontatlan volt, így a visszaemlékezésünk is szubjektív lesz, és nem tárgyilagos. Az elme még a létrejött benyomást is képes utólag átértékelni és kiszínezni, így nem bízhatunk abban, hogy valóban változtatás nélkül tudjuk felidézni. A hozzá kapcsolódó jelenlegi élmények vagy vászanák (feltételekhez kötöttség) függvényében előfordul, hogy sokkal pozitívabb vagy negatívabb fényben értékelünk egy emléket, mint akkor, amikor átéltük.

Daniel Gilbert a következőképpen fogalmaz:

„A benyomásaink összetett szövedékét nem tárolja a memóriánk, legalábbis nem teljességében. Ehelyett az elme összesűríti, először néhány fontosabb szálat kiemelve belőle (például „az ebéd kiábrándító volt” kifejezéssel). Később, amikor vissza akarunk emlékezni az élményre, az agyunk gyorsan újraszövi az emléket, miközben kitalálja és nem felidézi az információ java részét, amit emlékként élünk meg. Ez a kitalálás olyan gyorsan és erőfeszítés nélkül történik, hogy az az érzésünk, az egész emlék mindvégig a fejünkben volt.”

Ez az egyik fő oka annak, amiért az emberek nem tanulnak a tapasztalataikból: mert az emlékeiket folyamatosan átértékelik és a tárgyilagos emlékezés helyett a fantáziáikkal töltik ki. Vagyis a szmriti és a vikalpa folyamatosan keveredik.

A másik fő oka pedig az, amikor a benyomásainkat próbáljuk összhangba hozni mások elvárásaival, vagyis amit mi magunk szörnyűnek éltünk meg, megszépül az emlékeinkben, ha mások eleget hajtogatják, hogy az mennyire jó.

Néha pedig az történik, hogy az igazságot túlzottan megrázónak találjuk, ezért az emlékezetünk (gyakran már pár másodperc alatt is) átdolgozza azt valami olyanná, ami elfogadhatóbb a feltételekhez kötöttségünk szempontjából.

Az emlékek becsapós természetének elkerülésére két praktikus példát is adhatunk: az egyik a fogyókúrás napló vezetése. Ha szeretnél lefogyni, akkor mindig pontosan jegyezd fel, hogy mit ettél, közvetlenül az elfogyasztása után! A naplót visszanézve könnyebben észreveszed, hogy hol csaltál, mintha csak az emlékeidre hagyatkoznál, mert azok jóindulatúan megfeledkeznek egy-két krémesről vagy csokiról, de a naplódat nem csaphatod be!

A másik a cash-flow tervezése egy vállalkozás esetében. Ha nem jegyzed le minden hónapban pontosan az összes bevételedet és kiadásodat, akkor nem fogsz tudni értelmes és reális pénzügyi tervet készíteni a következő hónapra vagy évre. Sok esetben jobb a lejegyzett információra hagyatkozni, mint a memóriánkra, amely kénye-kedve szerint interpretálja a dolgokat.