2015. augusztus 7., péntek

Tányérok

Nem tudom, hogy ki látta már azt a számot a kínai cirkuszban, amikor egy artista elkezd tányérokat pörgetni fapálcákon. Először egyet, majd kettőt, majd egyre többet, végül több, mint egy tucat tányért pörget a kezében, a lábával, talán még a fejével is, és közben még akrobatamutatványokat is végez. nem tudom, hogy a jóga mennyire tartja előnyösnek a figyelem ilyen mértékű megosztását különböző feladatok között, de az biztos, hogy rendkívül nehéz ezt megtenni. Az átlagember már akkor leblokkol, ha a két kezével két különböző dolgot kell egyszerre csinálnia. 

Tehát a jóga az egyhegyű tudatállapotot tűzi ki életcélul, majd a felfüggesztettet, amikor is az elme tevékenysége megszűnik, azaz semmire nem tudunk koncentrálni, csak elmerülünk a szamádhiban. Egyértelmű, hogy az ilyen tudatállapotra törekvő jógi igyekszik minél több dolgot eliminálni az életéből, míg végül csak a meditáció marad, sőt a szamádhi magasabb fokán már a meditáció tárgyát, mint utolsó támaszt is elengedi. 

A hétköznapi életben azonban valljuk be, mindannyiunknak több tányért kell egyszerre a levegőben pörgetve egyensúlyozni, mozgásban tartani. Van ugye a munka (kinek egy, kinek kettő vagy még több), aztán van a család, a gyerek (kinek egy, kinek több), a barátok, az egészség, a sport, a belső fejlődés, a spiritualitás, vagy mondjuk ez utóbbi hármat akár egy kalap alá is vehetjük, mint jógát, bár akkor is különböző gyakorlatkat kell majd egymás után végeznünk rendszeresen (ászana, pránájáma, meditáció), és még kinek hány más életterület jelenik meg az életében. 

Kétségtelen, hogy a figyelmünket megosztani ezek között és megtalálni az egyensúlyt úgy, hogy egyiket se hanyagoljuk el a másik javára, rettentő nehéz. Viszont ha nem sikerül megtalálni és nagyjából fenntartani, akkor nem leszünk boldogok. Mihez szokott folyamodni az átlagfelhasználó? 

1. Csökkenti az életterületek számát. Például ha problémássá válik egy partnerkapcsolat fenntartása vagy a gyerek nevelése, akkor elválik, és egy másik kapcsolatba menekül, ahol persze ugyanazok a kihívások fogják várni. Vagy a szingli életet választja a tartós kapcsolat helyett, mert az egyszerűbbnek tűnik. A kutya, macska, halak stb. kevesebb figyelmet igényelnek, mint egy férj vagy feleség.

2. Azt az életterületet helyezi első helyre, amiben sikeresnek érzi magát, ahol pozitív visszacsatolást kap, a többi rovására. Persze mindenkinek szíve joga, hogy milyen prioritási sorrendet állít fel, de ha valamelyik területet elhanyagolja, akkor annak meglesznek a következményei, amiktől szenvedni fog. nem célravezető taktika az, ha az egyik életterületbe menekülünk a másik problémái elől, például a karrierbe a párkapcsolati problémák elől, vagy a sportba a megélhetési gondok elől. 

3. Feladja a felelősségét és elmenekül előle. Ha valaki olvasta Paulo Coelho "Veronika meg akar halni" című könyvét, akkor tudja, hogy például számos pszichiátria beteg azért ragaszkodik az "elmebeteg" státuszhoz, mert az mentesíti a felelősségek, kötelezettségek alól. Nem mer visszalépni a valós életbe, mert túlzottan nyomasztják a kötelezettségek, a felelősség. De ez sok börtönlakóra is igaz. Amint szabadulnak, kicsúszik a lábuk alól a talaj, és visszamenekülnek a biztonságot adó fegyintézeti rendszerbe.  

4. Szenvedélybeteggé válik. A fenti jelenség finomabb formája az, amikor valaki alkoholista, játékszenvedélyes, drogfüggő, szexfüggő vagy gyógyszerfüggő lesz, esetleg valamilyen betegséget alakít ki magának pszichoszomatikus szinten, amibe belemenekülhet a felelősség alól. Ez egy komoly társadalmi méreteket öltő probléma kezd lenni, és nem mindenkinek van elég ereje ahhoz, hogy pszichológushoz, addiktológushoz forduljon, sőt, a társadalom valamelyest bátortja is a szenvedélybetegségek kialakulását, mert a kiszolgáltatott, önállótlan kényszerfogyasztó sokkal kezelhetőbb, mint a független, ébredező, a rákényszerített ostoba normák ellen lázadó szabadgondolkodó. A tudás mindig is a hatalom ellensége volt, így azon, aki ügyesen tudja menedzselni az életét, sokkal nehezebb fogást találni, mint egy szétcsúszott, függő emberen.

Nyilvánvaló, hogy egyik sem tekinthető jó megoldásnak, mert ahelyett, hogy a harmónia felé vinné az embert, egyre fokozódó belső feszültségeket generál, ami végül neurózishoz, pszichózishoz vagy öngyilkossághoz is vezethet. A megoldás ismét az, amit már korábban említettem, hogy megtanuljuk ragaszkodás nélkül végezni a kötelességünket, jól tudván, hogy annak elhanyagolása szenvedéshez vezet, mégsem a büntetéstől való rettegés által vezérelten. A tudás alapján kell döntéseket hozni, és erkölcsi tartással, kötelességtudattal kell azokat végrehajtani, vagy hűnek maradni hozzájuk. Ha nem formálunk jogot a munkánk gyümölcsére, és a motivációnkat nem a visszakapott eredménytől tesszük függővé, akkor sokkal jobban sikerülhet kiegyensúlyozni a tányérokat, mert belekerülünk a Flow-ba, vagy a Zónába, ahogy mondai szokták, és érezzük, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva, hanem az egész Univerzum velünk együtt lüktet és hozzásegít ahhoz, hogy ez egyik pontból eljussunk a másikba, lépésről lépésre. persze az erőfeszítésre továbbra is szükség van, de most már nem érezzük magunkat egyedül ebben a küzdelemben. és végül elérjük a Zent, vagyis a nem-cselekvés állapotát, végső soron megértjük, hogy a tányérokat nem mi pörgetjük, mi csak szemlélők vagyunk, viszont addigra megtanuljuk, hogy ne hadonásszunk össze-vissza, mert akkor könnyedén leverhetjük a tányérokat. A tányérok maguktól is szépen pörögnek, ha hagyjuk őket, hagyjuk átáramlani magunkon az Univerzum energiáját.

Nincsenek megjegyzések: