"Végül is mi az a titok, amit el kell suttognunk? Az uddzsájí közben megpróbáljuk a belégzést egyenlővé tenni a kilégzéssel, a két hangot pedig annyira azonossá tenni, amennyire lehetséges. De jegyezzük meg, hogy még az összes erőfeszítés után is, mindkettőnek meglesz a sajátságos természete. A belégzés susogóbb hangú lesz, míg a kilégzés hehezettebb. A légzés által suttogott titok a belégzéskor a susogó „szah”, kilégzéskor pedig a hehezett „aham” szótag. Ha ezt a két szanszkrit szót összekötjük (a szandhik, vagyis hasonulások eszközével), akkor megkapjuk a szóhamot, vagyis a prána/prakriti nagy mantráját. A szóham az Upanisadok úgynevezett mahávákjáinak (nagy szavainak) egyike. Azt jelenti, hogy „én az vagyok”. Ennek a mantrának a segítségével lélegzik a prána és éltet bennünket egész életünkön át az első légzésünktől az utolsóig. Az „én az vagyok” kifejezés azt jelenti, hogy valahol legbelül nem azok vagyunk, akiknek gondoljuk magunkat. Azt jelenti, hogy nem az úgynevezett fenomenális énnel vagyunk azonosak, vagyis azzal az énnel, amely azonosítja magát az olyan jelenségekkel, mint a test és az elme. Ehelyett, „az” vagyunk. „Az” a tiszta tudatosságra utal, amely minden fenomenális jelenséget tapasztal. Az, ami megmarad, miután a test és az elme elmúlt. Ez az elpusztíthatatlan, határtalan és örök tudat, a valódi Én.
Az
uddzsájí
annak a mantrának a folyamatos ismétlése, amely kijelenti, hogy
nem az vagyunk, ami változik és elmúlik, hanem az, ami örök,
elpusztíthatatlan, határtalan és halhatatlan – a tiszta
tudatosság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése