2016. március 23., szerda

A csakrák és a jógapszichológia - 1. rész

Tudom, hogy mostanában sok a fordítás, de nemsokára lesznek saját cikkek is! Csak most nagyon rajta vagyok ezen a csakrapszichológia témán, és olyan sok érdekes anyagot találok, hogy kedvem van megosztani veletek is a jobb cikkeket. Persze azért az is igaz, hogy nem igazán van összeszedve ez a téma a kellő részletességgel, ha tengernyi időm volna, biztosan írnák egy könyvet erről a témáról is. De mivel nincs, ezért egyelőre maradnak a blogbejegyzések. Ennek a cikknek Swami Shivajnanam a szerzője, olvassátok!

A csakrák és a jógapszichológia

A csakrarendszer lényeges szerepet játszik a jóga-pszichológia kutatásában és gyakorlatában. A jóga úgy tekinti, hogy a csakrák energiaközpontok, a prána, vagyis az életerő örvényei. A testünk többi része ezeken az energiaközpontokon keresztül kapja meg a pránát. Úgy tartják, hogy a prána nélkül nincs élet. Az élet és a prána tehát egyidejűleg létezik. 

Ne tévesszük össze azonban a pránát az idegrendszerben továbbított ingerületekkel.  Inkább tekintsük különálló erőnek a pránát, mely az emberi lény egyik kósáját, vagyis testét (burkolatát) alkotja. Több kósa is létezik, nevezetesen a fizikai test, a mentális test, az intellektuális test, a pránikus test és a spirituális test. A kósák különféle megnyilvánulások, a fizikai test legkézzelfoghatóbb formájától egészen a spirituális test (vagy gyönyörtest) finom kozmikus tudatosságáig.

A pránikus test saját egyéni jellemzőkkel bír és eltér a többi testtől. A prána a nádí csatornák rendszerén keresztül áramlik. Ezek a csatornák átszövik a fizikai test minden részét. Azt mondják, hogy 72000 nádí csatorna található a testben, és mindegyik a fizikai test életben maradásához szükséges energiát biztosítja. 

A prána-rendszer középpontjában a csakrák állnak, melyek feladata a prána továbbítása a nádí csatonákba. Az agyban található hippokampuszhoz hasonlóan, mely az idegrendszer felé és felől továbbítja az információkat, a csakrák is adják és kapják a pránikus energiát az egész nádí rendszeren át.

Bár egyesek szerint a csakrák száma egyénenként eltér, a jóga rendszere hat fő csakrát különít el, melyek minden emberi lényben megtalálhatóak. Ez a hat csakra a fizikai gerinc mentén helyezkedik el, a farokcsonttól kezdődően és egészen felfelé terjednek egészen a két szemöldök közöttig. A gerinc alján elhelyezkedő alsó csakrák formája határozottabb, mint a gerinc felső részén elhelyezkedő, finomabb csakrák. Mindegyik csakra saját egyéni tulajdonságokkal és megkülönböztető jegyekkel rendelkezik, és mindegyiket a tudatosság magasabb szintjének tekintik, mint az elődjét, mely alacsonyabban helyezkedik el a gerinc mentén. 

A csakrák aktivitása általában az egyén személyiségjegyeinek megfelelő módon változik. A túlzottan aktív csakrák domináns személyiségjegyeket eredményeznek, míg az inaktív, vagy alacsony energiájú csakrák bizonyos jellemvonások hiányát fogják eredményezni. Úgy tekintik, hogy az olyan pszichológiai problémák, mint a depresszió, mánia, érzelmi túlérzékenység, aggodalom, és számos más mentális probléma a csakrák egyensúlyzavarának következménye. A túlzottan aktív vagy elnyomott csakra-működés fizikai zavarokhoz is vezethet, különösen az olyan szervek működése esetében, mint a szív, a gyomor és a máj. Ebből is láthatjuk, hogy miért fontos a csakrák megfelelő működése. A csakrákon belüli és a csakrák közötti megfelelő egyensúly nélkül a testünk és az elménk nem képes egészséges és fenntartható módon működni.

Az általános jólét állapotának elősegítése mellett, a csakra-rendszer megfelelő működése a spiritualitásunk egyes aspektusainak fejlesztését is elősegítheti. Úgy tartják, hogy ha az összes csakra egyensúlyban van, a tudat különböző szintjei elkezdenek kibontakozni, a legállatiasabb ösztöneinktől kezdve egészen a lényünk legszentebb tulajdonságaiig. Bár nem törekszik mindenki arra, hogy szent legyen, mindannyiunk hasznára válik a harmonikus csakra-rendszer; mivel a belső béke, a jobb koncentrációs képesség és a tudatosság magasabb szintje mind olyan tulajdonságok, melyek akkor nyilvánulnak meg, ha a csakrákat a harmónia és egyensúly állapotába hoztuk. 

A spiritualitás szempontjából a kiegyensúlyozott csakra-rendszer elengedhetetlen. Az olyan gyakorlatokban, mint Kundaliní jóga, Krijá-jóga, és a Tantra-jóga, fontos, hogy a csakrák kiegyensúlyozott állapotban legyenek, máskülönben nagyon nehéz a spirituális fejlődés. Az ilyen jóga-rendszerekben a csakrák központi szerepet játszanak, mivel rajtuk keresztül halad át a Kundaliníként ismert életerő. Ha a csakrákat nem tisztítottuk meg, mielőtt a Kundaliní energiát felébresztettük, akkor nagyon nehéz lesz a fejlődés a spiritualitásban, és ez súlyos pszichológiai zavarok veszélyét is magában hordozza.
A hat csakra funkcióinak megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megtanuljuk kontrollálni és szabályozni őket. Ebben a cikkben át fogjuk tekinteni a hat csakra általános funkcióit. A későbbi cikkek pedig mélyebb részleteiben ismertetik majd az egyes csakraközpontokat.
(befejezés következik)

Nincsenek megjegyzések: