2016. március 20., vasárnap

Hanumán és Szugríva

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hanumán tanulmányai

Ahogy növekedett, Hanumán tanulni szeretett volna, és Szúrját, a Napistent választotta gurujának, a következőt mondva: “Te mindent látsz, amit látni lehet az univerzumban, és mindent tudsz, amit tudni lehet. Kérlek, fogadj el a tanítványodként!” Szórja habozott. “Nincs időm!” - mondta. “Nappal az eget szelem át, éjszaka pedig túl fáradt vagyok, hogy bármit is csináljak.”

Akkor kérlek, taníts engem, miközben az égen át vágtatsz napközben! A szekered előtt fogok repülni feléd fordulva hajnaltó alkonyatig.” Hanumán lelkesedése és eltökéltsége miatt Szúrja végül elfogadta tanítványának. Így Hanumán a Napisten szekere előtt repült, elviselve a kápráztató sugárzást, amíg a tudás mind a négy könyvét (a Védákat), a hat filozófiát (darsanát), a hatvannégy művészetet és a tantrák száznyolc misztériumát meg nem tanulta tőle.

Miután mindent megtanult, amit szeretett volna, eljött az ideje, hogy meghálálja az oktatást, és guru-daksinát (adományt) adjon a Napistennek. Szúrja erősködött, hogy Hanumán odaadó tanulása önmagában elegendő fizetség, de amikor Hanumán erősködött, hogy szeretne valamit adni neki a hálája jeléül, a Napisten azt kérte, hogy pártfogolja a fiát, Szugrívát, aki Válí, a majmok királyának mostohatestvére volt.

Hanumá és Szugríva

Mielőtt Válí a majmok királya lett, egy Riksa nevű majom volt a majmok ura. Egyszer az történt, hogy Riksa beleesett egy elvarázsolt tóba, és nővé változott. Az egek ura, indra és a Napisten, Szúrja is szerelmes lett a nőbe, így mindkettejüknek szült egy gyereket. Először Indra fia, Válí született meg, majd Szúrja fia, Szugríva. Miután a gyermekek megszülettek, Riksa visszanyerte férfi formáját.


Riksa halála után a dzsungel törvény szerint a majmok megküzdöttek egymással a vezető szerepéért. Válí sikeresen megölte vagy harcképtelenné tette az összes többi jelöltet, és a majombirodalom vitathatatlan királya lett. Mivel sikeresen megszerezte a trónt a majmok között, nem volt kötelessége, hogy a hatalmát bárkivel is megossza, de nagylelkű természete miatt mindent megosztott öccsével, Szugrívával. Ebben a helyzetben került kapcsolatba Hanumá Szugrívával, aki később maga lett a majmok királya. Szugríva vezetése alatt segített a hatalmas majomsereg az úr Rámának, hogy visszaszerezze elrabolt kedvesét, Szítát Rávana démon fogságából.

Nincsenek megjegyzések: