Mivel
Siva és Váju gyermekének tekintik, Hanumán nem volt közönséges
gyermek. Nyughatatlan, izgága, energiával teli és kíváncsi volt.
Nyilvánvalóan hihetetlen erővel rendelkezett, és az írások
számtalan történetet sorolnak fel, mely rendkívüli erejét
illusztrálja. Egy alkalommal például a napot egy érett
gyümölcsnek nézte, és mivel a majmok természetüknél fogva
vonzódnak az érett, piros gyümölcsökhöz, felugrott az égbe,
hogy elkapja azt.
Útközben
viszont észrevette Ráhut, a sárkányt, aki éppen a Napot készült
elnyelni, és így napfogyatkozást akart okozni. Hanumán egy
féregnek nézte Ráhut, és utána eredt, hogy elkapja. Ráhu az
életét féltve menekülni kezdett, és Indránál, az egek uránál
kért menedéket. Indra magához vette halálos villámfegyverét,
felült Airávata nevű fehér elefántjára, és elindult megkeresni
Hanumánt, hogy megbüntesse szertelensége miatt. Az egész égben
mennydörögtek a felhők és csapkodtak a villámok Indra haragja
miatt. De sem a félelmetes mennydörgés, sem az elefánton
lovagoló, felfegyverzett Indra nem volt elég ahhoz, hogy a
félelemnek akár csak a nyomát is felébressze Hanumán szívében.
Ellenkezőleg, a színjáték még izgalmasabbá tette a játékot
Hanumán számára. Airávatát játékszernek nézte, és megragadta
a bőrét, meghúzta az ormányát és a hátára ugrott. Indra
megdöbbent a gyermek játékos ellenkezésén, és megcsapta a
villámjával, és a villám ütötte seb a föld felé lökte
Hanumánt. Az apja, Váju azonnal a segítségére sietett, és még
a levegőben elkapta.
Amikor
látta, hogy a szeretett fia elalélten fekszik a karjaiban, a
szélisten feldühödött. Vett egy nagy levegőt, és az összes
levegőt kiszívta a kozmoszból. „Hadd fulladjon meg mindenki, aki
bántotta Andzsaná fiát!” - mondta hangosan. Az egész
univerzumban eluralkodott a pánik. Levegő nélkül mindenkinek
veszélybe került az élete. Az istenek, felismerve a veszélyt,
mindannyian odamentek Vájuhoz és a bocsánatát kérték.
Engesztelésül a következő áldásokat szórták a majomgyermekre:
a).
Brahmá: "Élj olyan sokáig, mint Brahmá!"
b).
Visnu: "égsz életedet Isten legnagyobb szolgájaként!"
c).
Indra: "Semmilyen fegyver ne sebezhesse a testedet!"
d).
Agni: "A tűz sohasem égethet meg!"
e).
Kála: "A halál sohasem keríthet a hatalmába!"
f).
Az összes Déva (félisten): "Senki sem fog vetekedni veled
erőben és gyorsaságban!"
Brahmá
azzal fejezte be az áldásokat, hogy Hanumánnak még nagyobb
hatalmat adott, mint amivel Váju és Garuda rendelkezik, és még a
legerősebb szélnél is gyorsabbá tette. Így megbékélve, Váju
visszaadta a levegőt az univerzumnak, Hanumán pedig visszatérhetett
a szüleihez.
Volt
azonban egy hátránya az áldásoknak. A félistenek kijelentették,
hogy Hanumán gondtalanul meg fog feledkezni a saját erejéről,
hacsak egy próbatétel közepette eszébe nem jut emberfeletti
képessége. A későbbi események során látni fogjuk, hogy milyen
jelentőségre tesz szert ez a látszólag jelentéktelen tény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése